A Ferrari még termel

A koronavírus a gyártás leállítására kényszerítette a Lamborghini céget, a Ferrari pedig minimálisra szorította le a termelését, miközben Dél-Koreában mintegy negyedével esett a járműgyártás februárban.

A Volkswagen AG-hoz tartozó Lamborghini bejelentette, hogy leállította az autógyártást, és legkorábban március 25-én indítja újra a termelését.    A Lamborghini Bologna melletti gyárában 1800-an dolgoznak.      Eközben az ugyancsak olasz luxusautógyártó Ferrari azt közölte, hogy minimális dolgozói létszám mellett fenntartja a termelését, ami azonban jócskán elmarad a szokásostól.

A Ferrari négy éve vált ki anyavállalatából, a Fiat Chryslerből, és önálló részvénytársasággá alakult.

Dél-Korea februári autógyártása éves összevetésben 26,4 százalékkal, 189 ezer 235-re csökkent. A kereskedelmi és ipari minisztérium a visszaesést azzal indokolta, hogy a koronavírus miatt fennakadások voltak az alkatrészszállításban Kínából, néhány járműgyártónál pedig ideiglenesen leállt a termelés. Dél-Korea februári autóexportja 25 százalékkal, 123 ezer 22-re zuhant.