Kevesebbet kell dolgozniuk az opeleseknek

december 21, 2017 0

Az Opel német autógyártó vezetősége és a munkavállalók képviselői megállapodtak a költségek mérséklését célzó tervről, amelynek keretében csökkentik a németországi munkahelyeken foglalkoztatottak munkaidejét.

Audisok adakoztak

december 20, 2017 0

Az Audi Hungaria munkatársai az ünnepek közeledtével ismét összefogtak és karácsonyi adományakciót szerveztek. Idén rekord mennyiségű, összesen két és fél tonna élelmiszer gyűlt össze 2,5 millió forint értékben, emellett közel 300 ajándékcsomag játékokkal, ruhaneművel, könyvekkel.

Ők a legkiemelkedőbb magyar kutatók

december 20, 2017 0

Átadták a 2017. évi Gábor Dénes-díjakat csütörtökön az Országházban, kiemelkedő teljesítményének elismeréséül 13 tudós, kutató, fejlesztő és feltaláló, köztük 3 határon túli alkotó vehetett át elismerést.

Új magyar busz, Debrecenből

december 20, 2017 1

A kormány célja a helyi- és a helyközi közúti közösségi közlekedés elöregedett járműparkjának megújítása – mondta a gazdasági miniszter az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett autóbusz-termékcsalád első típusának bemutatóján és a cég oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének debreceni átadásán.

Spanyol és francia piac húzza Európát

december 19, 2017 0

Novemberben 5,9 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Spanyolországban és Franciaországban volt nagy az emelkedés.

Ez Európa legjobb vétele!

december 19, 2017 1

Az Autobest 31 tagú zsűrije – köztük Szécsényi Gábor, Az Autó-főszerkesztő – a Citroën C3 Aircross-t választotta 2018 legjobb új autójának, azaz „Európa legjobb vételének”!

Drónokkal a cápák ellen

december 19, 2017 0

A legmodernebb drónokat vetik be Ausztrália partjainál, hogy segítsenek a fürdőzőknek és szörfözőknek a cápatámadások elkerülésében.

Gépek a földön, dolgozók a levegőben

december 18, 2017 0

Miután az Európai Bizottság (EB) versenyjogi fenntartások miatt nem járult hozzá, hogy a Lufthansa-csoport átvegye a flyNikit, nem marad más az Air Berlin osztrák leányvállalata számára, mint “a fizetésképtelenség és a leállás”, mert más vevőjelöltek nincsenek – közölte szerdán a német kormányszóvivő. A flyNiki közölte, hogy december 14-től beszünteti utasszállítási tevékenységét, az Air Berlin pedig bejelentette, hogy kezdeményezték a fizetésképtelenségi eljárás megindítását.

Prizmatikus akkumulátorokat fejlesztenek

december 18, 2017 2

A Toyota és a Panasonic a prizmatikus akkumulátorok közös autóipari fejlesztésére készül. A szilárdtest akkumulátorok forradalmasíthatják mindazt, amit ma az elektromos autózásról ismerünk.

Új beruházást jelentett be a Valeo Magyarországon

december 18, 2017 0

Az ipar jövője nélkül nem képzelhető el fejlett gazdaság, az autóipar pedig kiemelkedően járul hozzá a Magyarország teljesítményéhez – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára december 13-án, a Valeo Auto-Electric Magyarország Gépjárműalkatrész-gyártó Kft. új beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

A mesterséges intelligencia napjaink gőzgépe

december 17, 2017 0

A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése alapvetően változtatja meg a társadalmat, a fejlesztések értéke e területen globálisan elérheti az 57, 6 milliárd dollárt 2021-ra az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint.

4 százalékkal nőtt a járműgyártás exportja

december 17, 2017 0

Októberben az ipari termelés volumene 7,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőtt a kibocsátás. Az év első tíz hónapjában a termelés 5,4 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában – erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Női mentorokat képeznek

december 17, 2017 0

Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának öt résztvevőjét. A 2018 januárjától induló öt hónapos programot a műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre. A vállalat egyúttal elindította az ABB Motion – Mozdulj velünk a digitális jövő felé! – nevű gyakornoki programját is.

A kiberbiztonságon múlik az autóipar jövője

december 16, 2017 0

A Cisco előrejelzése szerint a blokklánc-technológia (blockchain technology), az autonóm eszközök és a virtuális asszisztensek lesznek az elkövetkezendő évek uralkodó technológiai trendjei az üzleti világban, de a hálózatok és a kiberbiztonság nélkül ezek a trendek csak víziók maradnak.

35 ezer gépkocsit ad el idén a Porsche Hungaria

december 16, 2017 0

A Porsche Hungária (PH) Kft. tíz százalék körüli növekedéssel, mintegy 35 ezer gépkocsi eladásával zárja az idei évet – mondta Eppel János ügyvezető igazgató. Jelezte: a magyarországi autópiacon az idén várhatóan 112 ezer személygépkocsit és 23 500 kishaszonjárművet helyeznek forgalomba.

Új gyártócsarnokot épít a Videoton EAS

december 16, 2017 0

Saját erőből, ötmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot a Videoton EAS Kft. Székesfehérváron: a húszezer négyzetméteres üzem számára további 2-2,5 milliárd forintból technológiai fejlesztést valósítanak meg és több száz munkahelyet hoznak létre.

1 2 3 4 5 7