Új magyar busz, Debrecenből

A kormány célja a helyi- és a helyközi közúti közösségi közlekedés elöregedett járműparkjának megújítása – mondta a gazdasági miniszter az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett autóbusz-termékcsalád első típusának bemutatóján és a cég oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének debreceni átadásán.

Varga Mihály emlékeztetett: a kormány másfél évvel ezelőtt határozott a magyarországi autóbuszgyártás újjáépítéséről.    A nemzeti buszgyártási stratégia hitellel, támogatással és piacokkal segítik azokat a belföldi autóbuszgyártókat, amelyek magas minőségben állítják elő a járműveket – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a közlekedési vállalatok figyelmét az ilyen gyártású buszok beszerzésére hívják fel.    A stratégiában a kormány vállalta, hogy az első három évben 30-35 milliárd forinttal támogatják az ágazat szereplőit – tette hozzá a miniszter. A debreceni beruházásról elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően a város a belföldi buszgyártás egyik központja lesz, hiszen felépült egy modern oktatási, fejlesztési központ és kísérleti üzem, amely egyszerre szolgálja a gyártást, a technológiai fejlesztést és a duális képzést is. A beruházás elősegíti a tavaly elfogadott nemzeti buszgyártási stratégia megvalósítását, amelyben a kormány azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra évente legalább 1000 új belföldi gyártású jármű készüljön – fűzte hozzá.

ite_debrecen2

    Kossa György, az Intertanker Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a cég leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. 2016-ban kötött hosszútávú együttműködést a Daimlerhez tartozó EvoBus Hungária Kft.-vel. Ennek a kapcsolatnak az eredménye a most elkészült autóbusz, amely a Reform 500 LE nevet kapta. A Mercedes-Benz alvázra épített 12 méteres, 3 ajtós, alacsonypadlós városi, elővárosi buszt Euro VI-os dízelmotorral és hatsebességes automatikus váltóval szerelték fel, így megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki hozzátette: összesen 12 típusból álló termékcsalád gyártását tervezik, többek között helyközi-, elővárosi-, városi- és turistabuszokat gyártanak majd.

    A cég most átadott, mintegy ötezer négyzetméter alapterületű oktatási, fejlesztési és kísérleti üzeméről azt mondta: ez lesz a vállalat kutatás-fejlesztési központja, és a modern járműgyártással kapcsolatos duális képzés feltételeit is megteremtették. A beruházással 250-300 új munkahelyet hoztak létre a városban, jövőre pedig Debrecen déli ipari parkjában elkészül a vállalat 150 ezer négyzetméteres új gyára, ahol további 800 embernek adnak munkát, és évente mintegy ezer autóbuszt gyártanak majd. A két beruházás mintegy 70 millió euróból valósul meg.

 

1 Comment on Új magyar busz, Debrecenből

  1. Piszok jól néz ki,végre,hogy már újra kezdik a buszok gyártását,tuti sikere lesz a az új buszoknak úgy mint a legendás farmotorosoknak,csak ezekben benne van minden technikai újdonság!

Comments are closed.