Drót helyett drónon jön az internet

Sikeres tesztrepülést hajtott végre a Facebook drónja, az Aquila Arizonában, ez volt a második próbálkozás, az előzőnél az eszköz földbe csapódott.

Mark Zuckerberg Facebook-alapító hosszú távú tervei szerint az Aquilához hasonló drónokkal négymilliárd olyan embert juttatnának internethez, akiknek ma kevés reményük van a csatlakozásra.    “Ha az Aquila készen áll, napenergiával hajtott flottát építünk ki a drónokból, melyek internetkapcsolatot juttatnak a világon mindenhová” – írta Zuckerberg a Facebookon.    Az Aquila a decemberi baleset után másodszorra májusban szállt fel az arizonai Yuma tesztrepülőterén – írta a The Yuma Sun.

A gép több szenzorral, új szélterelőkkel, a landolást segítő új fékezőrendszerrel szállt fel, nagyjából 1 óra 46 percet töltött a levegőben és 910 méteres magasságot ért el.

A fejlesztők élőben nézték végig a repülést, melyet a drónt követő helikopterről közvetítettek – mondta el Martin Luis Gomez, a Facebook légi platformjainak igazgatója.    Hozzátette, hogy a csapatot elkápráztatta az eredmény, mivel “az első tesztrepülés után végrehajtott változtatások jelentősen hozzájárultak a második kísérlet sikeréhez”.

A drón súlya nagyjából 450 kilogramm, szárnyainak fesztávolsága nagyobb, mint egy Boeing 747-es repülőgépé.    Az Aquila nagyrészt önvezérlő, de bizonyos manővereit a földi személyzet irányításával hajtja végre.

“Rengeteg adatot sikerült gyűjtenünk az Aquila hatékonyságának további javításához. Soha senki nem épített még pilóta nélküli repülőt, amely egyszerre több hónapig van a levegőben, tehát minden részletet gondosan ki kell dolgoznunk, hogy sikerüljön” – mondta Zuckerberg.