Veszik az autókat a magyarok

Az előző évinél 28,6 százalékkal több, 10 952 új személyautót helyeztek forgalomba májusban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE).

Az MGE szerint 2017-ben folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése, és ha váratlan körülmény nem jön közbe, az idén az új személyautók forgalomba állítása meghaladja a 100 ezret.
Az egyesület szerint pozitívan hat a teljes piacra a napokban közzétett állami beszerzés mintegy 4500 autóra a következő három évben.    A közleményben az MGE rámutat, folytatódik a magán vásárlók visszatérése, akik főleg a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket.    Kishaszon gépjárművekből májusban 6,3 százalékkal kevesebbet, 1611-et helyeztek forgalomba, mint egy évvel ezelőtt. Az egyesület szerint a visszaesés a tavalyi magas bázissal magyarázható, és jelentős volt az időközben beszüntetett növekedési hitelprogram hatása.    Nagyhaszon gépjárművekből 644 járművet, 48,7 százalékkal többet helyeztek forgalomba májusban az egy évvel korábbinál.

Az egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagyhaszon járműveknél a korábbi visszaesési trend megfordult, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen időjárás késlelteti az átadásokat, illetve egyes nagy flotta tulajdonosok növelték a flottacserék idejét.

Az autóbuszpiac igen kis mérete miatt tud jelentős havi eltéréseket mutatni, májusban 34 új autóbuszt helyeztek forgalomba, ugyanakkor éves szinten az egyesület növekedésre számít, mivel a buszpark nagyon elöregedett, és cserére szorul.

Motorkerékpárokból májusban 336-ot, 30,2 százalékkal többet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. A piac továbbra is igen gyenge, annak ellenére is, hogy májusban a százalékos növekedés szép számot mutat – írja közleményében az egyesület.

MGE közölte: folytatják a márkaszervizeket bemutató kommunikációs kampányt, amely a jogi környezet változásával együtt már érzékelhető elmozdulást jelentett a legális szervizek irányába, ahol megfigyelhető az ügyfélszám emelkedése.