Keveslik az 520 ezer forintos átlagbért, leállt a gyár

Szlovákia
Határidő nélküli munkabeszüntetést kezdtek bérköveteléseik megtagadása miatt a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai június 20-án reggel.

A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezete azt közölte, hogy a sztrájkban a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, így a gyártás teljesen leállt. A Szlovákiában 1991 óta működő vállalat történetében a mostani az első éles sztrájk. A pozsonyi VW – amelynek Stomfán és Túrócszentmártonban is van egy-egy üzeme – több mint 12 ezer alkalmazottjával a legnagyobb magánmunkáltatónak számít Szlovákiában.

“Minden jogunkat és lehetőségünket ki kell használnunk, és ezek közül az utolsó a sztrájk. (…) Készen állunk arra, hogy egy-két napnál tovább is sztrájkoljunk” – hangoztatta Zoroslav Smolinsky szakszervezeti elnök a munkabeszüntetés megkezdése előtt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.

A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete a múlt héten hirdette meg a sztrájkot, miután kudarcba fulladtak a cég vezetőségével folytatott egyeztetések, amelyek során 16 százalékos béremelést szerettek volna elérni. A vállalat ehelyett arra tett javaslatot, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelnék a béreket, valamint új számítást vezetnének be a szabadságpótlékra, valamint a karácsonyi juttatásra.

A Volkswagen szlovákiai cégénél a bérátlag – sajtóinformációk szerint – az 1700 eurót (520 ezer forint) közelíti, ugyanakkor a munkavállalók közlése szerint sokuk bére 700 euró körül van.