Új logisztikai központ Vecsésen

március 26, 2017 0

Átadták a UPS Magyarország új székházát és logisztikai központját Vecsésen az Airport City logisztikai park területén. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára […]

Államtitkár nyitotta meg a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítást

március 25, 2017 0

A magyar kormány támogató klímát teremtett a járműgyártásban dolgozó cégeknek, hogy minél hatékonyabbak legyenek, minél jobban be tudjanak kapcsolódni a kutatás-fejlesztési munkába – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára március 24-én, Budapesten a Hungexpón, a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás megnyitóján.

Több autót gyártottunk januárban

március 25, 2017 0

Januárban az ipari kibocsátás volumene 6,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,6 százalékkal emelkedett – erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kínai lesz a Kumho

március 24, 2017 0

Kínai befektető társaság lesz a második legnagyobb dél-koreai abroncsgyártó vállalat, a Kumho Tire legnagyobb részvényese.

Magyar motorral vezettük az új Opel Insigniát

március 24, 2017 0

Megújult az Opel zászlóshajója, az Insignia Grand Sport tengelytávja 92 milliméterrel nőtt, utastere főleg hátul lett tágasabb. Nyúlánkabb és mélyebb lett, karcsú, kupészerű körvonala egy prémium autó kiállását adja, légellenállási alaktényezője 0,26-os. Új, magyar motorja 1,5 literes, 140 és 165 lóerős változatokban kapható.

Még idén elkészülnek az első debreceni buszok

március 24, 2017 0

Heteken belül elkezdik építeni Debrecenben a majdani autóbuszgyártást segítő oktatási és fejlesztési központot, az ehhez szükséges jogerős építési engedélyek már megszülettek – mondta a Világgazdaságnak Kossa György, a beruházó ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Olcsóbban tankolhat 3500 magyar fuvarozó

március 24, 2017 0

Mintegy 3500 magyar fuvarozó vállalkozás vehet igénybe kedvezményes útdíjakat és tankolhat a szokásosnál olcsóbban a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és az UTA Magyarország Kft. nemrég megkötött megállapodása értelmében.

Nyerjen egy új Skodát!

március 23, 2017 0

A Škoda immár ötödik éve partnere a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőnek, melyet az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és az Autós Nagykoalíció hirdetett meg […]

A Honda 150 millió dollárt ruház be az Egyesült Államokban

március 22, 2017 0

A Honda Precision Parts of Georgia névre keresztelt üzemben megkezdik a Honda új, 10 sebességes automata váltójának tömeggyártását. A 150 milliós beruházás két amerikai Honda üzemet érint, ahol elsősorban elsőkerék-meghajtású járművekbe készül majd az új rendszer.

Veszik az új autókat a lengyelek

március 22, 2017 0

Lengyelországban már a huszonharmadik egymást követő hónapban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma éves összevetésben a februári adat szerint.

Összeborul a Skoda és a Tata

március 21, 2017 0

A német Volkswagen AG autóipari vállalat és az indiai Tata Motors szorosabban együtt kíván működni a fejlesztés terén a jövőben. A két társaság képviselői szándéknyilatkozatot […]

1 2 3 4 7