Kiss Norbi német csapattal és Mercedesszel száll harcba a bajnoki címért

A tavalyi év sikereit követően 2016. augusztus 27-28. között ismét a Hungaroringen szurkolhatunk Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnknek. Az izgalmas versenyeket családi programok, koncertek és egy látványos betétfutam, a BlancPain GT Series teszi még színesebbé.

Az idei szezon legnagyobb újdonsága, hogy a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbi a 2016-os évadot már nem az Oxxo Racing Team oldalán, hanem egy német csapattal, a Tankpool24 Racing Teammel folytatja. Norbi egy Mercedes volánja mögé ül majd be, de csak a körülmények változnak, a bajnok céljai ugyanazok.

„Úgy érzem, eljött a változások ideje, új kihívásokra van szükségem. Az Oxxo-nak nagyon sokat köszönhetek, velük értem el az eddigi legnagyobb sikereimet, amiért rendkívül hálás vagyok. Viszont pont a két egymást követő évben elnyert Európa-bajnoki cím az, ami miatt úgy gondolom, most kell új kihívások után néznem. Ezeket az eredményeket már nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne überelni, egy új csapatban viszont rengeteg új potenciál rejlik. Természetesen az ellenfeleim örülnek ennek a váltásnak, mert újra a nulláról indulok majd. Idén a német Tankpool24 Racing Team pilótája leszek, mely ugyan az elmúlt években nem volt túl sikeres, de idén új időszámítás kezdődik. Új technikai csapattal, új autóval, márkával és egy világhírű konstruktőrrel vágunk neki a szezonnak, ami kifejezetten motiváló számomra. Célunk, hogy versenyről versenyre egyre jobb eredményeket érjünk el és a Hungaroringen már akár a dobogóra is felállhassunk. Először mindenképp a csapatot kell biztos alapokra helyezni, lényeges az összekovácsolódás” – mesél izgatottan Kiss Norbi a váltásról.

Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája, ugyanis ebben a szakágban világbajnokságot nem rendeznek. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre 20 000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12 412 cm³-s dízelmotorokkal hajtott, egyenként 1200 lóerős, 5,5 tonnás kamionmonstrumok. A Hungaroring pedig kitűnő terep arra, hogy ezek az óriások megmutassák, mire képesek.