Teszten a 100 lóerős Opel Corsa

május 8, 2024 0

A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi kisautó. Kis motorja, de nagy szíve van. Az egyliteres, 100 lovas verziót teszteltük.

Új autóipari beruházás Kecskeméten

május 7, 2024 0

Az Autóflex-Knott Kft. autóipari vállalat 800 millió forint értékű fejlesztése az amerikai és az európai piaci részesedés növelését célozta, a magyar kormány pedig 400 millió forinttal támogatta a nagyobb teljesítményű alkatrészek megmunkálására alkalmas gépek beszerzését.

Az eredeti ütemterv szerint halad a Mercedes-Benz új gyáregységeinek építése

május 6, 2024 0

Az eredeti megállapodás szerinti ütemterv mentén halad a Mercedes-Benz új kecskeméti gyáregységeinek építése – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt írta, hogy a mintegy 400 milliárd forintos beruházással a Mercedes-Benz megduplázza kecskeméti gyártókapacitását, így Magyarország még hangsúlyosabb szerepet tölt majd be a modern kori autóipar alakításában.

Teszt: 646 lóerős lett, maradhat?

május 5, 2024 0

Másodszor sikerült elkapni a legerősebb villany Audi kormányát. Míg először csak a Balaton körül ízlelgettem, ezúttal Bács-Kiskun töredezett aszfaltján tettem próbára.

Megújultak a Cupra húzómodelljei

május 2, 2024 0

Madridban nemzetközi díszbemutatón láthattuk élőben a friss Cupra Formentort és a Cupra Leont. A műsor impozáns volt, ráncfelvarrás nem volt még ilyen töményen színes és […]

Autós Nagykoalíció: Üzenet a jövőnek

május 1, 2024 0

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozata májusban a jövő nemzedékre fókuszál.

Az Audi Hungaria új technológiákat vet be a motorgyártásban

április 30, 2024 0

Az autóipari transzformációban a munkatársak kompetenciáinak folyamatos fejlesztése mellett a gyártás során alkalmazott technológiák korszerűsítése is fontos szerepet játszik. Az Audi Hungaria többek között automatizálási technológiákkal növeli a gyártás hatékonyságát, mely a termelés gazdaságosságának növelésével segít megőrizni a vállalat versenyképességét.

Zsugorodott a román autópiac

április 29, 2024 0

Az első negyedévben 10,11 százalékkal zsugorodott az autópiac Romániában – derül ki a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó hivatal (DRPCIV) adataiból.

BMW X2 sDrive18d teszt: nem tudtam kiüríteni a tankját

április 26, 2024 0

Igazi sikertörténet az X2, az első sorozat néhány éve alatt több mint 390 ezer talált gazdára. Megérkezett a nagyobb és elegánsabb második generáció dízel-, benzines- és elektromos változatokban. A legésszerűbb változatot teszteltem.

Ennél jobban még nem tetszett Dacia

április 25, 2024 0

14 éves a Dacia legsikeresebb modellje, a világszerte szép karriert befutott Duster. Kipróbáltuk a Kárpátok géniuszának harmadik generációját. Van gázos, kétféle hibrid, viszont nem kapunk már dízelt

Megújult a Suzuki Vitara

április 24, 2024 0

Új biztonsági funkciókkal, felszereltséggel és a Suzuki Connect szolgáltatással megújulva érkezik a Vitara.

Nem dízel, de még mindig a kedvenc Citroënem

április 23, 2024 0

A dízelek babérjára tör a Citroën C5 Aircross lágy hibrid hajtáslánccal szerelt, frissített kiadása. Jól néz ki, takarékos, kényelmes, tényleg ötszemélyes, praktikus – csak kicsit csúnya a hangja.

A Renault Trucks fenntartható alkatrész-elosztó központot épít Lyon közelében

április 22, 2024 0

A Renault Trucks nyilvánosságra hozta egy új globális pótalkatrész-elosztó központ (PDC) terveit a franciaországi Lyon melletti Saint-Priest komplexumában. A teherautógyártó 132 millió eurót (52,2 milliárd forint) fektet be a 46 ezer négyzetméteres létesítménybe, amely megújuló, fosszilis energiaforrásoktól mentes energiával működik majd.

1 2 3 535