Megakasztotta a Brexitet a vírus

Trend 2020

A koronavírus megjelenése mindent felforgatott és gyakorlatilag teljes mértékben uralja a híreket. Mi is sokat írtunk róla, de most itt az ideje, hogy egy másik témával foglalkozzunk, ami bár lejárt lemeznek tűnik, nagyon is aktuális: nézzük meg, hogy áll a Brexit!

Bár az eldőlt, hogy Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, ennek pontos körülményei és a két piac közötti jövőbeli kapcsolat egyelőre a levegőben lóg. Épp ezért 2020 egyfajta átmeneti időszak lenne normális esetben, amikor a felek megtárgyalják a jövő részleteit, hogy január 1-jén úgy lépjünk az új évbe, hogy a két fél között megállapodás született.

Sajnos, ahogy mindent, a koronavírus ezt is borította, de maga a terv nem változott egyelőre: 2021-ben megállapodással vagy anélkül, de véget ér az átmeneti időszak. A tárgyalások egyelőre nem haladnak jól, az EU főtárgyalója, Michel Barnier csalódást keltőnek nevezte az áprilisban folytatott online tárgyalásokat és a brit fél is mindössze “korlátozott előrelépésről” számolt be. Ugyanez igaz a május 11-15. között tartott újabb tárgyalási fordulóra.

person-playing-chess-1040157

Ezután már csak egyszer, június elején lesz még egy tárgyalási kör, közvetlenül a tárgyalások haladását tárgyaló EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozó előtt. Ez a csúcstalálkozó jelöli az utolsó pillanatot, amikor a felek dönthetnek az átmeneti időszak meghosszabbításáról, ugyanakkor egyelőre az Egyesült Királyság elzárkózott ettől a lehetőségtől, annak ellenére, hogy az ország és az EU vezetése is a koronavírus-járvány kezelésével van elfoglalva elsősorban.

Amennyiben a csúcstalálkozón nem döntenek a végső megállapodás határidejének kitolásáról, minden a tárgyalókon múlik: kereskedelmi megállapodással vagy anélkül, 2021 első percében véget ér az átmeneti időszak. Egyelőre a megállapodás nagyon messze van, így érdemes megnézni, mit is jelentene az autóipar számára egy megállapodás nélküli Brexit.

Röviden összefoglalva: semmi jót. Az autóipar így is bajban van a koronavírus okozta gazdasági problémák miatt, a cél pedig elsősorban az, hogy újrainduljon az élet, az autók és alkatrészeik újra szabadon, gyorsan és akadálymentesen mozoghassanak Európán belül.

Az ACEA (Európai Autógyártók Szövetsége) becslése szerint, amennyiben a Kereskedelmi Világszervezet iránymutatásának megfelelően, külön megállapodás nélkül folytatódna a kereskedelem 2021-től, az csak importvámokat tekintve is legalább 6 milliárd euróba kerülne az iparágnak. Emellett nem lehet megfeledkezni arról a brutális mennyiségű adminisztrációról, ami az autók és alkatrészeik exportálásához szükséges lenne, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az autógyártók ellátási láncai rendszerint globálisak.

architecture-booth-buildings-bus-374815

Szintén problémát jelentene, hogy a megállapodás hiánya azt jelentené, hogy a gyártóknak más környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük az EU-ban és az Egyesült Királyságban, ami óriási költségekkel járna és visszavetné a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó terveket is.

Tehát bár a Brexit mostanság nem szerepel a címlapokon, az európai autóipar szempontjából legalább akkora jelentősége van, mint a koronavírus hatásainak. A legjobb eshetőségnek az tűnik, ha Boris Johnson kormánya az átmeneti időszak meghosszabbítását kéri a csúcstalálkozón, de egyelőre úgy tűnik, nem ez a tervük. Kérdés, hogy van-e terv.