Ismét bevásárolt a román hadsereg

A tavalyi év utolsó napján 942 katonai teherautó beszerzéséről írt alá szerződést 216 millió euró értékben a román védelmi minisztérium az olasz Iveco Defence Vehicle SPA-val – közölték a szerződő felek.

A román védelmi tárca közleménye szerint a szerződés négy évre szól, és a beszállítónak Romániában kell a járműveket előállítania. Az ellentételezési (offset) feltételek szerint a gyártás, összeszerelés és karbantartás romániai honosítása révén az Ivecónak a szerződés értéke legalább 80 százalékát kell majd visszaforgatnia a román védelmi ipar fejlesztésébe.    A mostani szerződés egy nagyobb, 2900 katonai teherautó beszerzését célzó keretmegállapodás része, amelyet a 2018 júliusában kiírt közbeszerzés alapján kötött az Ivecóval a román védelmi tárca.

Az olasz cég szerdai közleménye szerint a mostani szerződés az Iveco High Mobility sorozathoz tartozó 4×4, 6×6, 8×8 és 8×8 Prime Mover járművekről szól, amelyek egyharmadát páncélozott vezetőfülkével szerelik fel.

A román hadsereg 2015-ben 57, 2017-ben pedig 173 katonai teherautót vásárolt már az Ivecótól.

A román legfelsőbb védelmi tanács 2017 augusztusában hagyta jóvá a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket. Klaus Iohannis államfő kezdeményezésre a román parlamenti pártok 2015-ben egyhangúlag kötelezettséget vállaltak arra: bárki is alakítana kormányt a következő évtizedben Bukarestben, a hazai össztermék (GDP) legalább két százalékának megfelelő összeget kell fordítania védelmi kiadásokra.