Vízitaxikat tesztelnek

Vízen sikló taxikat tesztelnek Párizsban. A szárnyashajó-elven működő új járművek célja, hogy csökkentsék a francia fővárosban rendszerint kialakuló dugókat.

Az úgynevezett Sea Bubble nevű járművek egyelőre tesztüzemben száguldoznak a Szajnán, majd tavasztól válhatnak rendszeresen bevethetővé – közölte a párizsi prefektúra.    A Sea Bubble-flotta tagjai fehér, zárt kis hajók, amelyek a vezető mellett négy utas szállítására alkalmasak. Mintegy fél méterrel a víz felett suhannak a hajótest vízvonal alatti részén kialakított hidrodinamikai szárnyprofilok segítségével és akár az óránkénti 30 kilométeres sebességet is elérhetik. Elektromos motorjaiknak köszönhetően hangtalanok. Üzemeltetőik szerint “lárma nélkül, hullámok nélkül, szén-dioxid-kibocsátás nélkül” közlekednek.

Egy Sea Bubble-tesztelés során már 2017-ben kipróbálhatta a járművet a Szajnán Anne Hidalgo párizsi polgármester is, aki a kezdetektől támogatta az újszerű vízitaxik ötletét.     Megalkotói szerint a hajók iránt érdeklődik már Genf, Zürich, Rotterdam és Amszterdam városa is.