Trump otthon tartja az autóipart

november 23, 2016 0

Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.

Német vállalatot vett a Tesla

november 10, 2016 0

A Tesla Motors megvásárolta a gyártásautomatizálási rendszerekre szakosodott német Grohmann Engineering vállalatot – közölte honlapján az elektromos autókat gyártó Tesla Motors.

Csökkent a Caterpillar negyedéves forgalma

október 27, 2016 0

Jelentősen visszaesett a világ egyik legnagyobb építőipari jármű- és eszközgyártója, az amerikai Caterpillar forgalma a harmadik negyedévben, mert csökkent a termékei iránti globális kereslet.

Nagyon fogy a Buick

október 21, 2016 0

Szeptember végéig több mint egymillió Buick márkájú autót értékesített a General Motors (GM) az év eleje óta, ami 23 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Elbocsátások a Harley-Davidsonnál

október 20, 2016 0

Csökkent a Harley-Davidson profitja az idei harmadik negyedévben az eladások visszaesése mellett. A cég részben kiadásainak csökkentésével tervezi javítani eredményeit a jövőben.

Csökkent a bevétel, de nőtt a profit az Alcoánál

október 14, 2016 0

Az Alcoa amerikai alumíniumipari cég idei harmadik negyedévi profitja lényegesen nagyobb volt az egy évvel korábbinál, részben a költségcsökkentési intézkedések hatására, de így is kisebb lett a vártnál, miközben a bevétele a becsültnél jelentősebben csökkent.

Amerikában épít üzemet a kecskeméti repülőgépgyártó

október 10, 2016 0

Közel hárommillió dollárból, zöldmezős beruházásban repülőgép összeszerelő és karbantartó üzemet épít az Egyesült Államokban a kecskeméti Magnus Aircraft, a cég vezetői már megkezdték a tárgyalásokat a texasi Fredericksburgban.

Dübörög az amerikai gyáripar

szeptember 3, 2016 0

A vártnál minimálisan kisebb mértékben, de így is kilenc hónapja legnagyobb ütemben nőttek a gyáripari megrendelések júliusban az Egyesült Államokban.

Nem veszik a Deere traktorjait

augusztus 31, 2016 0

Visszaesett az amerikai Deere & Co nyeresége a cég termékei iránti lanyha kereslet miatt, de mérsékelte a bevételt az erős dollár is.

Veszteséget halmoz a Tesla

augusztus 4, 2016 0

Csaknem 60 százalékkal nőtt az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla vesztesége az idei második negyedévben.

Veszteséges gyárat vesz a Tesla

augusztus 1, 2016 0

Az elektromos autókat gyártó Tesla 2,6 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett a SolarCity amerikai napelemgyártó cégre.

1 6 7 8 9