Több mint 400 ezer elektromos és hibrid autót adtak el Kínában
Kína jelentős szubvenciók révén tartja világelső pozícióját az elektromos autók értékesítése terén.
Kína jelentős szubvenciók révén tartja világelső pozícióját az elektromos autók értékesítése terén.
A Tesla megkezdte a lítium-ion akkumulátorok tömeggyártását a nevadai Gigafactory üzemben.
Több, mint ötven százalékkal nőtt tavaly az elektromos autók értékesítése Spanyolországban.
2016. október 27-től pályázható az elektromos autók elterjedését ösztönző állami támogatás. Átadták az első így módon megszerzett BMW i3-ast.
A Magyar Posta 18 Nissan elektromos kisáruszállító autóval bővítette gépjárműflottáját, a fejlesztés összköltsége 127 millió forint plusz az ezt terhelő általános forgalmi adó (áfa) – jelentette be a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Részesedést vásárolt az elektromos autók töltésének standardizált fizetési eljárásán dolgozó Hubject vállalatban a Volkswagen konszern.
Novemberben 9412 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 42,9 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. Ez túlszárnyalta a várakozásokat, ezzel november 2016-ban a második legerősebb hónap volt – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Az osztrák főváros két kerületben kezdi meg jövőre az elektromos autók töltőállomás-hálózatának kiépítését.
A legnagyobb brit autógyártó, a Jaguar Land Rover (JLR) bejelentette, hogy villanyautó gyártását tervezi Nagy-Britanniában.
Daimler 10 milliárd eurót fordítana villanyautók fejlesztésére – közölte a cég kutatási és fejlesztési igazgatója.
A Porsche évente 20 ezer modellt értékesítene első, Mission E elnevezésű elektromos autójából, amelyet 2019-ben tervez bevezetni.
A Volkswagen a Los Angeles-i Autószalonon egy világpremier keretében mutatta be az e-Golf modell legújabb generációját. A villanyautónak mintegy 50 százalékkal növelték a hatótávját.
A járműipari elektromosítás és digitalizáció miatt kevesebb, de magasabban képzett alkalmazottra lesz szüksége a harmadik legnagyobb német ipari ágazatnak, az autógyártásnak.
Az elektromos mobilitás terjedése több tízezer autóipari munkahelyet veszélyeztet Németországban – írja a Bild am Sonntag lapban megjelent cikkében Ferdinand Dudenhöffer, a duisburgi egyetem professzora, a CAR autóipari kutatóintézet vezetője.
Várhatóan 2017 végére elkészíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók által vételezhető áram árszabályozását – írta az NGM tájékoztatására hivatkozva a Világgazdaság.
Újabb értékesítési rekordot ért el októberben a BMW a SUV modellek és a Mini márka élénk keresletének köszönhetően.
Egyre több elektromos és hibrid meghajtású gépkocsi fut az európai utakon – mutatja az Acea felmérése.
Copyright © 2026