Van még esély a magyarországi Magna-gyárra

augusztus 29, 2017 0

Elállt a környezetvédelmi engedély megtámadásától a Magna Steyr szlovéniai beruházását ellenző legnagyobb civil szervezet, miután a kanadai-osztrák autóipari beszállító vállalat üzeméhez vezető ipari vágány építésére tett ígéretet.

Elektromos kamiont gyártanának Hegyeshalomban?

augusztus 29, 2017 0

Naponta háromszáz elektromos meghajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne eTruck néven egy Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban – olvasható a Világgazdaságban. A Portfolio utánajárt és lehet, hogy kamu az egész.

Jobb lett a Deere eredménye a vártnál

augusztus 28, 2017 0

Az amerikai Deere & Co a szakértők által vártnál alacsonyabb negyedéves forgalomról számolt be, adózott eredménye ugyanakkor jobb lett a vártnál, és a cég javította idei eredményvárakozását is.

200 dolgozóval bővít a nyíregyházi beszállító

augusztus 28, 2017 0

A tervek szerint 6-6,5 millió eurót (1,8-2 milliárd forint) fordít jelenlegi telephelyének bővítésére az autóipar számára kezelő- és burkolati elemeket fejlesztő és gyártó Eissmann Automotive Hungaria Kft. Nyíregyházán – mondta a német tulajdonú társaság ügyvezetője.

Új üzemcsarnokot épít Tatán a MooWa

augusztus 27, 2017 0

Új gyártócsarnok építését kezdte meg a Tatai Ipari Parkban a MooWa Assembling Kft., a fejlesztéssel száz új munkahelyet is létrehoz a német tulajdonú cég.

A magyar mérnököknek a jó fizetés csak másodlagos szempont

augusztus 27, 2017 0

A magyar mérnököknél a szakmai fejlődés a fő álláskeresési szempont, a fizetés csak a második – állapította meg a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég, a magyar mérnökök munkaerőpiaci igényeit és kilátásait vizsgáló kutatása.

Díjazták az NNG-t

augusztus 27, 2017 0

Három díjjal ismerte el az International Business Awards 200 fős nemzetközi zsűrije az NNG Kft. egy fejlesztését, illetve marketing-, valamint belső kommunikációs teljesítményét. A 60 ország több mint 3900 pályázója közül augusztus 10-én hirdettek nyerteseket. Három évvel ezelőtt az NNG volt az első magyarországi vállalat, amely nyerni tudott ezen a rangos nemzetközi versenyen, akkor üzleti stratégiájával és növekedési eredményével aratott sikert.

Magyar alkatrészekkel: Citroen C3 teszt

augusztus 26, 2017 0

Tetőtől a talpáig megújul a népszerű francia kisautó. Ezúttal újra van egyénisége, az érzelmekre hat, miközben sok műszaki újdonság is belekerült. Sőt, pár magyar alkatrészt is találunk benne.

Elektromosautó-forradalomra készül Szlovénia

augusztus 26, 2017 0

Szlovéniában eddig 1200 hibrid vagy elektromos autót regisztráltak, a kormány nemzeti energetikai terve szerint ugyanakkor ezek az autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek hatodát váltanák fel.

Kutyaparkot avattak a Hankook támogatásával

augusztus 25, 2017 0

A rácalmási gumiabroncsgyártó vállalat idén második alkalommal indította útjára Közösségi Összefogás a Szebbért elnevezésű, röviden „KÖSZ Hankook!” programját, amelynek keretében létrehozták Dunaújváros első kutyaparkját.

Jól fogynak az alternatív koreai autók

augusztus 25, 2017 0

Az év első hét hónapjában két és félszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz képest a Hyundai és a Kia dél-koreai autógyárak környezetbarát, alternatív hajtású modelljeinek az értékesítése.

1 433 434 435 436 437 553