2022-ben véget érhet a csipválság
Az Audi nem lesz képes növelni a termelést a közeljövőben, mivel a világ más autógyártóihoz hasonlóan nehezen jut hozzá a járművek elektronikájának működéséhez szükséges számítógépes csipekhez.
Az Audi nem lesz képes növelni a termelést a közeljövőben, mivel a világ más autógyártóihoz hasonlóan nehezen jut hozzá a járművek elektronikájának működéséhez szükséges számítógépes csipekhez.
Az ipari termelői árak 2021 szeptemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva 14,0, az előző hónaphoz képest 2,4 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elemzők által vártnál nagyobb nyereségről jelentett a BMW német járműgyártó csoport, miután az eladott járművek száma ugyan csökkent éves összevetésben, de növelni tudta az értékesítési árakat.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke: 53,1 pont volt, ennek alapján a válaszadók az előző hónaphoz képest hetedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be, két hónapos szűkülő trendet megszakítva – közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Emelkedett valamelyest a brit feldolgozószektor aktivitásának októberi mérőszáma, a részindexek közül azonban a gyáripari kibocsátás mutatója nyolchavi mélypontra csökkent, jelezve a beszállítói hálózatokban kialakult szűk keresztmetszetek folytatódó hatását.
Kevés titokzatosabb ágazat van a hadiiparnál, melynek hazai fejezetei is izgalmasak. Boros Jenő írása.
Elkezdődött az őszi abroncscsere dömping, a korán jött hideg miatt idén egy héttel hamarabb indult a szezon, mint tavaly – ismerteti a Világgazdaság.
A koronavírus-járvány miatt tavaly ugyan csak szerényen, 0,5 százalékkal nőtt – 384 ezerre -világszerte az ipari robotok eladása, ám ezzel is rekordszintű, 3 millió ipari robot működött globálisan a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) által Frankfurtban kiadott World Robotics 2021 Report jelentés szerint.
Kátai Alexandra regionális értékesítés támogató specialistaként dolgozik a budaörsi Continentalnál.
Kevesebb autót értékesített, mégis nőtt a német Daimler AG profitja a szeptember végével záródott három hónapban éves összevetésben; a 2,47 milliárd eurós adózott eredmény 21 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.
A világ legnagyobb kőolajipari vállalatának, a szaúd-arábiai Aramcónak harmincezer-négyszáz milliárd dollárra, 2,6-szorosára nőtt a harmadik negyedévben az adózás utáni eredménye.
Vajon kinek éri meg a zöld rendszámos, villanymotort és akkumulátort cipelő, konnektoros Octavia? Mindenképpen annak, aki valóban tölti és úgy használja, ahogy egy hibridet kell: ésszel.
A globális csiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét.
Egyedi szintre emelte a luxus fogalmát európai zászlóshajójában a Lexus. A hangsúly a tapintáson, a testen, a formákon és a harmónián van, a technika és a technológia azonban elmarad a versenytársakétól. Többet vártam a japán bálnától.
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez.
A munkaerőpiac már újra a válság előtti állapotát mutatja. A vállalkozások bővítési szándéka egyre keményebb korlátokba ütközik, ami bérversenyhez vezet és az infláció erősödését vetíti előre – így kommentálták elemzők a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat.
Az elemzők által vártnál nagyobb lett a General Motors (GM), a legnagyobb amerikai autógyártó negyedéves nyeresége, amely azonban csökkent a tavalyi harmadik negyedévhez képest.
Copyright © 2024