2325 forintba kerül egy magyar ember óradíja

április 4, 2017 0

Az Európai Unió átlagánál nagyobb Magyarországon a betöltetlen álláshelyek száma és a bérköltség növekedése is, mivel a cégek béremeléssel próbálnak alkalmazottakat szerezni – közölte az Eurostat adatai alapján a Világgazdaság.

Új vezető a tatabányai Bridgestone élén

március 21, 2017 1

Topolcsik Melinda személyében új ügyvezető igazgatót nevezett ki tatabányai gyárának élére a Bridgestone. Az új igazgató korábban számos nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál látott el ügyvezetői, operációs és gazdasági vezetői teendőket. Topolcsik Melinda legfontosabb feladata a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. élén a társaság 2013-ban megkezdett kapacitásbővítő beruházásának folytatása és sikeres megvalósítása lesz.

Ennyi pénzt lehet keresni egy autóipari beszállítónál

március 10, 2017 0

Megszületett a bérmegállapodás az autóüvegeket gyártó aszódi Richard Fritz Kft.-nél, a béremelés a teljes munkavállalói körre vonatkozik, a megállapodás március 1-jétől érvényes – közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).

Felújítják Oroszlány legnagyobb munkásszállóját

március 1, 2017 0

A szegedi Axill Kft. 130 millió forintért megvásárolta az oroszlányi önkormányzat ingatlankezelőjétől a Béke Szállót és 260 ágyas munkásszállást alakít ki az ingatlanban – mondta a vállalkozás ügyvezetője az MTI-nek.

Kevesebb munkáskéz kell az autóiparnak

február 23, 2017 0

A digitalizáció és elektromos mobilitás elterjedése csökkenteni fogja az alkalmazottak számát az autóiparban – jelentette ki Karlheinz Blessing, a Volkswagen AG személyzeti igazgatója a dpa-AFX hírügynökségnek adott interjúban.

Díjat kapott a kecskeméti autógyár igazgatója

február 23, 2017 0

A Budapest Business Journal (BBJ) Az év külföldi vállalatvezetője (Expat CEO of the Year 2016) díját Jörg Bauer, a GE Magyarország Kft. vezetője, míg a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) különdíját Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója kapta.

Nincsenek biztonságban az Opel dolgozói

február 21, 2017 1

Az Opel autógyártó társaság jövendő francia tulajdonosa egyelőre nem adott garanciát a több mint 18 ezer németországi munkahely megőrzésére – mondta a tulajdonosváltás ügyével foglalkozó német kormánymegbízott.

Ha 270 ezer forintot keres, akkor az átlaghoz tartozik

február 9, 2017 0

Nőttek a bruttó fizetések tavaly az előző évhez képest, a keresetek továbbra is Budapesten voltak a legmagasabbak, de béreket az iskolai végzettség, a munkakör és a munkaadó cég mérete is befolyásolja – közölte a Workania állásportál.

40 százalékkal növeli a béreket a tatabányai gyár

február 8, 2017 0

Három év alatt akár 40 százalékos bérnövekedést tesz lehetővé a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. új bérrendszere, amelyet azért dolgozott ki és vezetett be a vállalat, hogy a 2020-ra négyszeresére bővülő gyártókapacitással párhuzamosan a mostani, közel 800 fős személyi állományát is a terveknek megfelelően tudja növelni.

250 munkahelyet teremt a német beszállító Debrecenben

február 4, 2017 0

Mintegy 35 millió eurós beruházással Debrecenben épít új gyárat a német thyssenkrupp Springs & Stabilizers, 250 új munkahelyet létrehozva – jelentette be Marc De Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Budapesten.

Új főnök a Hankooknál

január 24, 2017 0

A Hankook Tire új ügyvezető igazgatót nevezett ki egyetlen európai gyárának élére, miután az eddigi vezető, Li Szang Il nyugdíjba vonult. A Hankook Tire Magyarország […]

Új főnök a hatvani Boschnál

január 18, 2017 0

Január 1-jétől a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezetői igazgatói pozíciójában Volker Schillinget Wolfgang Stein váltotta.

1 16 17 18 19 20 23