Tarol a kínai autógyártó
Jelentősen, 36 százalékkal 53,7 milliárd jüanra (2188 milliárd forint) emelkedett a Geely kínai járműgyártó adózott eredménye az idei első fél évben.
Jelentősen, 36 százalékkal 53,7 milliárd jüanra (2188 milliárd forint) emelkedett a Geely kínai járműgyártó adózott eredménye az idei első fél évben.
A magyar tulajdonú Tom-Ferr Zrt. a tatai ipari parkban megkezdte egy 4000 négyzetméteres csőgyár építését, meglévő telephelye mellett – mondta el a vállalat igazgatóhelyettese az MTI-nek.
Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerűsített feltételekkel újranyílik az elektromos járművek megvásárlását támogató népszerű pályázati lehetőség, amelynek részleteit később teszik közzé – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Fellőtték az űrbe az Aeolus műholdat, mely a szelek lézeres mérést teszteli – írta a BBC News.
Több milliárd eurót fordít digitalizált járműtechnológiai és informatikai hálózati technológiai fejlesztésekre, valamint mobilitási szolgáltatásokra a Volkswagen – jelentette be Berlinben a konszern.
Kísérleti jelleggel elindult az első önvezető technológiával felszerelt taxiszolgáltatás Tokióban, ahol a 2020-as nyári olimpián és a paralimpián már teljes üzemmel szeretnék működtetni a rendszert.
Közel három héttel azután, hogy a Tesla elnök-vezérigazgatója cégének tőzsdei kivezetéséről beszéltt, Elon Musk a hétvégén bejelentette, hogy eláll ettől a szándékától.
2018 első félévében az Audi-csoport 31,2 milliárd euróra növelte forgalmát, működési eredményét pedig 2,8 milliárd euróra. A négykarikás márka működési eredménye a forgalom arányában stabil növekedést mutatott és elérte a 8,9 százalékot, mint az előző év első felében is. Az éves jelentés előjelzései szerint a vállalat jelentős pénzügyi és volumen-ingadozásra számít 2018-ban.
Sikeres évkezdetet követően a második negyedév során is kedvezően alakultak a Volkswagen gazdasági mutatói. Az első félévben a márka egyaránt jelentősen növelte értékesítési forgalmát, működési eredményét és értékesítési nyereségarányát.
Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban.
A Samsung Electronics dél-koreai elektronikai konszern cáfolta azokat a korábban megjelent sajtóértesüléseket, miszerint saját gépkocsigyártás megindítására készülne.
„A városi áruszállítás gördülékenységének megőrzése érdekében újra kell gondolnunk az árukiszállítás rendszerét” – hangsúlyozta Markus Heyn, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja, amit a Bosch egyebek mellett a könnyű haszonjárművek új elektromos hajtásrendszerével kíván megvalósítani. Az első ilyen technológia már 2019-ben megjelenhet a járművekben.
Pályázaton nyert másfél milliárd forintból fejlesztik Miskolcon a déli ipari park infrastruktúráját.
A támogatott vezetés első mobilhálózatra épülő, valós környezetbeli használati eset-modelljét mutatta be a Telefónica és a Seat Segoviában.
„Esős utak, hó, jég – előrejelző útviszonyok-szolgáltatásunkkal még a kritikus helyzetek kialakulását megelőzően tájékoztathatunk a veszélyekről. Ehhez partnerünk, a Foreca által nyújtott időjárási adatokat használjuk fel, vagyis az automatizált jármű pontosan tudhatja, hogy hol és hogyan közlekedhet önállóan” – közölte Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja.
Növelte forgalmát a második negyedévben a dél-koreai Hankook Tire gumiabroncs-gyártó konszern, működési eredménye azonban egy új üzem egyszeri költségei miatt csökkent.
A Continental azt tervezi, hogy a pitypangból készült gumiabroncsok 2023-ra a kereskedésekben lesznek.
Copyright © 2025