Sosem adott el még ennyi autót a brit márka
Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, 621 ezer 109 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója tavaly – közölte az autóipari vállalat.
Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, 621 ezer 109 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója tavaly – közölte az autóipari vállalat.
A Ford Motor amerikai cég jelentősen megemelte az elektromos járművek fejlesztésére szánt összeget.
Erőteljesen emelkedtek tavaly a Renault-csoport eladásai annak köszönhetően, hogy rekordot döntött az alapmárka és a Dacia márka értékesítése.
2017-ben Oroszországban a Kia Rio lett a legkelendőbb modell, lekörözve ezzel a 2016-os győztest, a Hyundai Solarist. Tavaly összesen 96 689 Kia Rio talált gazdára, ebbe beletartozik az a 1931 Rio X-Line is, amit az országban csak november közepén kezdtek forgalmazni.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent a hivatalos eredménykiírás, így hamarosan megkezdődhet az R11 jelű gyorsút 32 kilométer hosszú, 2×2 sávos szakaszának tervezése.
Kínában tavaly 777 ezer elektromos autót adtak el, 53,3 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
A Ford új, 3,0 literes Power Stroke dízelmotorja – amit a Ford Európa gyárt – kategóriaelső forgatónyomatékkal, vontatási kapacitással és hasznos teherbírással ruházza fel az […]
Az elmúlt év novemberében az ipari termelés 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan index szerint egyaránt. Az előző hónaphoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás. 2017 első tizenegy hónapjában a termelés 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérve – erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kockázati tőkebefektető társaságot hoz létre a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség járműtechnológiai fejlesztéssel foglalkozó induló vállalkozások finanszírozására.
Az alabamai Huntsville várost választotta új üzeme helyszínének a Toyota és a Mazda japán autógyártó – értesült a Reuters jól tájékozott forrásokból.
Kína 184 Airbus A320-as megrendelésére készül – jelentette be Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, háromnapos kínai látogatásának utolsó napján.
Árokba borult tréler a 61-es út mellett Dunaföldvár közelében 2018. január 16-án. A balesetben senki nem sérült meg. A tréler új, a kecskeméti Mercedes-gyárban összeszerelt CLA modelleket szállított, az anyagi kár jelentős.
Rekordmennyiségű, 763 repülőgépet adott át az ügyfeleinek a seattle-i székhelyű Boeing repülőgépgyártó.
Orbán Viktor miniszterelnök munkamegbeszélést tartott Peter Kösslerrel, az Audi AG termelésért felelős igazgatótanácsi tagjával és Achim Heinflinggel, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnökével az Országházban.
Azt tervezi a Scania, hogy körülbelül 1,5 milliárd euró értékű beruházással egy új öntödét hoz létre a svédországi Södertälje városában, hogy megháromszorozza termelési kapacitását, valamint ötven százalékkal csökkentse az energiafelhasználás mértékét a jelenlegi öntödében használt technológiához és eljárásokhoz képest.
A francia PSA a tavaly bejelentett 400 helyett 650 dolgozót bocsát el a Vauxhall észak-angliai Ellesmere Port üzeméből.
Továbbra is a Volkswagen csoport (VW) a világ legnagyobb autógyártója, a német társaság tavaly minden korábbinál több gépjárművet adott el, és rekordnagyságú bevételre tett szert.
Copyright © 2025