Összeborul a Ford és a Volkswagen

június 23, 2018 0

Szándéknyilatkozatot írt alá a Ford és a Volkswagen stratégiai szövetség lehetőségének a megvizsgálására könnyű haszongépjárművek közös gyártása és fejlesztése terén.

Elbocsátások a Teslánál

június 14, 2018 0

A Tesla amerikai autógyártó elbocsátja dolgozóinak 9 százalékát. Részben ennek az intézkedésnek a költségcsökkentő hatásától várja a cég, hogy nyereségessé váljon.

Szakmunkásképzős tanulók építettek tanulmányautót

június 12, 2018 0

A Škoda Sunroq tanulmányautó diákok projektjének eredménye. A Škoda szakmunkásképző intézetének 23 diákja nyolc hónapot dolgozott a Škoda Karoq kompakt szabadidő-autó (SUV) nyitható tetős változatán, amelynek külseje bíbor-vörös, üléseinek borítása pedig fehér és vörös színű eredeti bőr.

Ismét az Audi motorja lett a legjobb

június 10, 2018 0

Az Audi folytatja sikertörténetét „Az év nemzetközi motorja“ díj 2-2,5 literes kategóriájában: a rangos elismerést sorozatban kilencedik alkalommal nyerte el a győri motor. Az erőforrás 400 lóerős, 294 kW-os teljesítményével a legerősebb öthengeres szériamotor a világon. Az erőforrás 2008 óta készül az Audi Hungariánál.

Gyárat épít Sanghajban a Tesla

június 9, 2018 0

Az elektromos autók tömeggyártásának további növelése érdekében egy Gigafactory üzem építéséről folytat tárgyalásokat a Tesla Kínában – jelentette be Robin Ren értékesítési igazgató a részvényesek közgyűlésén.

Új gyárat épít Kecskeméten a Mercedes

június 7, 2018 1

A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten megkezdi az első full-flex gyár építését. A vállalat az új személygépkocsi-gyárba összesen egymilliárd eurót invesztál, és több mint 2500 új munkahelyet teremt.

Ha most akar Porschét venni, bajban van

június 5, 2018 1

Az új autók értékesítésének átmeneti korlátozására kényszerült a Porsche, a német gyártó közleménye alapján a fennakadást az okozta, hogy a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP).

Egy Mercedest sem akar látni New Yorkban Trump

június 4, 2018 0

Ki akarja szorítani az Egyesült Államok piacáról a Daimler német autógyártó társaságot Donald Trump, az amerikai elnök erről Emmanuel Macronnal is beszélt a francia államfő áprilisi washingtoni látogatásán – jelentette a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap.

Bokrétaünnep a pécsi repülőgépgyárban

június 2, 2018 0

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen.

Nem lesznek elbocsátások az Opelnél

június 2, 2018 0

Nem zárnak be üzemeket és nem bocsátanak el alkalmazottakat az Opelnél Németországban – közölte az IG Metall német szakszervezet az autógyártó társaság francia tulajdonosával, a PSA-csoporttal kötött megállapodás alapján.

Folytatódik a VW-csoport menetelése

június 1, 2018 0

A Volkswagen-csoport és a hozzá tartozó márkák kiszállításai tovább emelkedtek áprilisban. Az áprilisban átadott 927 200 jármű 10,2 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen hónapjában regisztrált eredmény.

2020-ra okosgyár lesz az esztergomi Suzuki

május 31, 2018 0

Idén márciusban jelentették be, hogy a Magyar Suzuki Zrt. 5,3 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési programot hajt végre konzorciális partnereivel versenyképes prototípusok és gazdaságos gyártási technológiák kifejlesztésére. A vállalat indulása óta nagy hangsúlyt fektet a folyamatos modernizációra, a jelenleg folyamatban lévő projekt zárásával az esztergomi gyár 2020-ra várhatóan okosgyárként lesz meghatározó szereplője az európai és a magyar autógyártásnak.

1 23 24 25 26 27 80