Nőtt az Apollo Tyres nyeresége
Nőtt az Apollo Tyres indiai gumiabroncs gyártó konszern forgalma és nyeresége pénzügyi éve harmadik negyedévében.
Nőtt az Apollo Tyres indiai gumiabroncs gyártó konszern forgalma és nyeresége pénzügyi éve harmadik negyedévében.
A hazánkban is jelen lévő svéd SKF pert nyert egy hamis csapágyakkal üzletelő kereskedő ellen Görögországban. Még 2009-ben egy rendőrségi rajtaütés során 15 tonna SKF-csapágyat találtak a forgalmazó pireuszi raktárában, akivel évekre visszamenően nem üzletelt a svéd cég. A görög bíróság rendelte el a csapágyak megsemmisítését, melyet egy újrahasznosító-telepen végeznek majd el. A mintegy 17 ezer lefoglalt csapágy értéke meghaladja az egymillió eurót.
Minden eddiginél több külföldi működő tőke érkezett Magyarországra 2016-ban a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával, és már látható, hogy az idei első negyedév is jól alakul majd. Az ügynökség idén olyan cégeket szeretne Magyarországra vonzani, amelyek jövőt álló technológiát és magas hozzáadott értéket teremtő munkahelyeket hoznak létre – mondta Ésik Róbert, a HIPA elnöke.
A jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. 2 milliárd 850 millió összértékű kapacitásbővítő fejlesztését segíti 1 milliárd 420 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében – közölte a nemzetgazdasági miniszter a támogatásról szóló okirat ünnepélyes átadásán Jászberényben. Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy a beruházás a Jászságnak, a megyének és a térségnek további gazdasági lendületet fog adni.
Befejeződött a fémiparban tevékenykedő, napkori székhelyű Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. egymilliárd forint értékű kapacitásnövelő beruházása – közölte a társaság az MTI-vel.
Magasabb forgalom mellett csökkent a német Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és részegység beszállító vállalat üzemi eredménye tavaly, de a vállalat milliárdos nagyságrendű fejlesztési beruházásokkal megy elébe az elektromos mobilitás és a dolgok internete által támasztott technológiai és piaci kihívásoknak.
Az olasz Magneti Marelli a Michigan állambeli üzemét alakítja át, ahol fényszórókat gyártanak majd a 35 milliós fejlesztés eredményeként.
Az indiai Motherson Sumi Systems Ltd. járműipari beszállító vállalat 571 millió eurós vételi ajánlatot tett a teherautók számára kábelkötegeket gyártó finn PKC Group vállalatra.
A Michigan állambeli Brimley-ben található 0,1 hektáros létesítményben téli időjárási körülményeket szimulálnak majd. Svédország és Kína után így az USA lett a harmadik ország, ahol a cég tesztközpontot hoz létre.
Csaknem nyolcszáz millió forintból bővítette építőipari gyártókapacitását az Orosházaglas Kft. Az összeget felerészben európai uniós forrás fedezte.
Jelentősen, 25 százalékkal nőtt a Siemens AG profitja a december végével záródott pénzügyi év első negyedévében, a cég javította idei eredménykilátását.
Három év alatt akár 40 százalékos bérnövekedést tesz lehetővé a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. új bérrendszere, amelyet azért dolgozott ki és vezetett be a vállalat, hogy a 2020-ra négyszeresére bővülő gyártókapacitással párhuzamosan a mostani, közel 800 fős személyi állományát is a terveknek megfelelően tudja növelni.
A kínai Contemporary Amperex Technology Limited (CATL) vállalat 22 százalékos részesedést vásárolt a finn Valmet Automotive autóipari beszállító vállalatban. A vételárat nem hozták nyilvánosságra.
Több mint félszáz általános iskolás látogatott el az Apollo Tyres nyílt napjára, hogy megismerkedjenek az abroncsgyártó szakmákkal és a nemzetközi cég vállalati kultúrájával.
Az Evopro-csoport busz üzletágának igazgatóját kérdeztük a kompozit buszgyártás technológiájáról és tapasztalatairól.
Januártól Magyarországon is elérhető az a karosszérialakatos- és fényezőműhelyek munkáját jelentősen elősegítő új rendszer, amellyel gyorsabban és költséghatékonyan végezhetők el a felületkezelő és fényezési munkálatok.
Mintegy 35 millió eurós beruházással Debrecenben épít új gyárat a német thyssenkrupp Springs & Stabilizers, 250 új munkahelyet létrehozva – jelentette be Marc De Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Budapesten.
Copyright © 2025