Megkongatták a vészharangot a német vállalatok
Egyre több német vállalat számol a világgazdasági helyzet romlásával a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) ismertetett felmérése szerint.
Egyre több német vállalat számol a világgazdasági helyzet romlásával a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) ismertetett felmérése szerint.
A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.
Amint elolvassuk a címet, egyből felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egyáltalán hogyan, és miért fog látni a jövő autója? A járműveknek ugyanis nincsen szemük… azonban majd lesz, ráadásul bizonyos értelemben több is. A jelenleg rohamosan fejlődő asszisztált vezetési funkciók biztosításához is már egyre több kamera és tucatnyi szenzor látja, érzékeli a jármű környezetét.
A Jaguar I-Pace elektromos meghajtása akár 650 amper áramerősséggel is képes működni. Ahhoz, hogy az ilyen mértékű áramerősséget, és az ebből adódó extrém terhelésváltozást a rendszer kezelni tudja, a Continental Budapesten kifejlesztett a Jaguar Land Rover számára egy olyan megoldást, amelyet kifejezetten a sportos, teljesítmény-orientált meghajtás követelményeire szabtak.
A Gefco és az Opel-Vauxhall 2022-ig meghosszabbította együttműködési megállapodását Európában és Törökországban.
A kínai Wingtech Technology Co. Ltd., a világ egyik legnagyobb szerződéses mobiltelefon gyártó vállalata részvényesek kivásárlásával többségi tulajdonra tesz szert a holland Nexperia Holding félvezetőáramkör-gyártó vállalatban.
A repülőgép üzletág jó teljesítményének köszönhetően növekvő árbevétellel és nyereséggel zárta a harmadik negyedévet a Honeywell International Inc.
Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft., mintegy 6 hektáros területen.
Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) Debrecenben gyártott Mercedes-autóbusza, a járművek így már november közepén forgalomba állhatnak a hajdúsági megyeszékhelyen.
Várakozáson felüli harmadik negyedéves eredménye ellenére több mint tíz százalékot veszített a holland TomTom részvényének az árfolyama, miután meghiúsult a navigációs rendszerek és szolgáltatások szállításáról a Volvóval kötött megállapodás.
A Rába Járműalkatrész Kft. mintegy 1,2 milliárd forintból létesített új varrodát Móron: a fejlesztéshez a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében a kormány 418 millió forinttal járult hozzá.
Átadták a Jabil Circuit Magyarország Kft. új logisztikai bázisát a tiszaújvárosi ipari parkban.
Ha az gondolták, már elmúlt a mamutok ideje, tévednek. Sosem volt még olyan kényelmes és biztonságos az utazás, mint az új Volkswagen Touaregben. Alapjaiban egy Audi Q7, vagy Porsche Cayenne, de a trióból én a VW mellett tenném le a voksomat. Pozsonyban gyártják, számos alkatrésze Magyarországon készül.
Új szintre emeli stratégiai kapcsolatát a Debreceni Egyetem (DE) és a régió meghatározó járműipari vállalata, az InterTanker Zrt. – jelentették be a felsőoktatási intézmény és a cég vezetői Debrecenben.
Szintet lép a magyar autóipar, cél, hogy a gyártás mellett Magyarország élen járjon a technológiák fejlesztésében is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján.
Szeptember 29-én tárta ki kapuit az Apollo Tyres, hogy az ott dolgozók családtagjai, gyermekei is betekinthessenek az ultramodern gyöngyöshalászi gyár életébe.
Egyre többet hallunk arról, hogy a negyedik ipari forradalom -vagy ahogyan még igen gyakran nevezni szokták, az Ipar4.0 – vívmányai, a robotizált gyártórendszerek, az egymással “kommunikáló” gyártó-megmunkáló gépek egyre elterjedtebbek az autógyártásban is. Azonban mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy miről is szól pontosan az Ipar 4.0.
Copyright © 2026