Új márkát alapított a Volkswagen
A berlini TechCrunch Disrupt konferencián bemutatta első modelljét a Volkswagen konszern elektromos autókat gyártó márkája, a Moia.
A berlini TechCrunch Disrupt konferencián bemutatta első modelljét a Volkswagen konszern elektromos autókat gyártó márkája, a Moia.
Új kiviteli rekord születhet idén, a magyar export összértéke először lépheti át a 100 milliárd eurót az első kilenc hónap adatai alapján – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező – hangsúlyozta Sághy András, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég ország menedzsere a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (DUIHK) közösen a 2017-2018. évi bérezésről készített tanulmányt bemutató tájékoztatón, Budapesten.
Villanymotor-gyártó együttműködésre lép a francia PSA konszern és a japán Nidec Corporation a PSA bejelentése szerint.
A következő két-három évben akár 50 százalékkal nőhet a japán működőtőke-befektetések (FDI) értéke Magyarországon – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára telefonon az MTI-nek.
Eltávolította a támogatott elektromos autók listájáról a Tesla Model S típust az illetékes német kormányhivatal, a BafA.
Bemutatták a GYSEV Zrt. új Flirt motorvonat-flottájának első járművét Szombathelyen.
Az előző év azonos időszakához képest 30,9 százalékkal több, 12 368 új személyautót helyeztek forgalomba novemberben, az év első tizenegy hónapjában 21,4 százalékos volt a növekedés 2016 január-novemberhez képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján.
Bajban van a ZF Friedrichshafen, a vállalat vezetése stratégiát érintő vitába keveredett a tulajdonosokkal, a konfliktus miatt lemondott a nagyvállalat felügyelőbizottságának elnöke, Giorgio Behr.
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság tárgyalói a drónok használatával összefüggésben a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró jogszabályok bevezetéséről egyeztek meg Brüsszelben.
Megkapták diplomájukat a Magyarországon egyedülálló ipari művezetőképzés első végzős hallgatói Kecskeméten. A hiánypótló program különlegessége, hogy egy eddig nem létező képzési kategóriát teremtett Magyarországon, az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve.
Tovább nőtt az Uber Technologies vesztesége a harmadik negyedévben, miközben a világ legnagyobb internetes fuvarmegosztó cége jogi nehézségekkel és hatósági vizsgálatokkal küzd szerte a világban.
Belgiumban 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 százalékkal, Dániában 70 százalékkal kevesebbet – közölte a La Libre Belgique című belga napilap internetes kiadásában.
A Toyota japán járműgyártó 400 millió zlotyt (29,6 milliárd forint) fektet be hibrid autók robbanómotorjainak gyártásába Lengyelországban.
Néhány éven belül öt trend felforgatja az autóipart, és ezekhez a magyar beszállítóknak is alkalmazkodniuk kell – írta a Világgazdaság.
Visszatér a Formula-1-be az olasz Alfa Romeo márka, mely a jövő évtől a névadó szponzora lesz a Sauber csapatnak.
A Toyota Motor Corporation (Toyota) és a Suzuki Motor Corporation (Suzuki) egyezményének célja, hogy az elektromos járműveket 2020 körül az indiai piacra is bevezessék. Az együttműködés az indiai járművek villamosítási technológiáinak elterjesztéséről szól.
Copyright © 2025