A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele 21,6 százalékkal 31,4 milliárd forintra csökkent az idei év első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 448 millió forint veszteség lett, szemben a 2023 első fél évében elért 2,4 milliárd forint nyereséggel – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat.
A második negyedévben az árbevétel 26,9 százalékkal 14,4 milliárd forintra csökkent, míg az előző év ugyanezen időszakában 19,7 milliárd forint volt.
A második negyedévi veszteség 258 millió forint volt, szemben a 2023 második negyedévében elért 1,4 milliárd forint nyereséghez képest. Az ebitda (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) az első fél évben 41,1 százalékkal 1,8 milliárd forintra csökkent. A második negyedévben 641 millió forint lett az ebitda, ami 66,9 százalékkal kevesebb, mint 2023 második negyedévében.
A vállalat üzemi eredménye az első fél évben 564 millió forint volt, ami éves összevetésben 68,8 százalékos csökkenés. A második negyedévben az egy évvel korábbi 1,3 milliárd forintról 6 millió forintra csökkent az üzemi eredmény.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfólióját négy önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész, a jármű és a hajtómű üzletág.
A Rába Futómű Kft. árbevétele az idei év első hat hónapjában 20,2 milliárd lett, ami 24,3 százalékkal marad el a 2023 ugyanezen időszakában elérttől. A második negyedévben az üzletág árbevétele 29,9 százalékkal 9 milliárd forintra csökkent.
A Rába Járműalkatrész Kft. az első fél évben 2,8 százalékos csökkenéssel 8,9 milliárd forint árbevételt ért el. A második negyedévben az árbevétele 9,3 százalékkal 4 milliárd forintra csökkent.
A Rába Jármű Kft. árbevétele is csökkent az első fél évben, 12,5 százalékos mérséklődés mellett 984 millió forint lett. A második negyedében az árbevétele 729 millió forint lett, ami 17,2 százalékkal kevesebb a 2023 második negyedévében elértnél.
A Rekard Kft. 945 millió forint árbevételt ért el az első fél évben, ami 58,1 százalékkal marad el a bázisidőszakitól. A második negyedévben 63,5 százalékos csökkenés mellett 389 millió forint lett az árbevétele.
A közlemény idézi Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a csoport példamutatóan reagált a piaci nehézségekre, gyorsan és hatékonyan alkalmazkodva a változó körülményekhez. Modernizációs projektjei és technológiai fejlesztései révén sikerült stabilizálni piaci pozícióit, a szigorú költségkontroll és egyéb rövidtávú intézkedések pedig csökkentik a piaci visszaesés pénzügyi hatásait.