Kemény télben faggattuk a felpumpált Enyaqot

Skoda Enyaq 85
Növelte a Škoda az Enyaq 85 és 85x modellváltozatainak motor- és menetteljesítményeit, új szoftver és új funkciók javítják a kezelhetőségét és még a hatótáv is javult. Hogy ezt kipróbáljuk, egészen Salzburgerlandig kellett autóznunk. Persze, hogy egy 1100 kilométer hatótávolságú dízel Skodával.

Skoda Enyaq 85

A hátsó tengelyre szerelt elektromos motor 60 kilowattal nagyobb teljesítmény- és a 85-ös modellvariánsok esetén 235 newtonméterrel nagyobb forgatónyomatékot ad, emellett az olyan fejlesztések révén, mint például a továbbfejlesztett feszültségátalakító (ezt a Bosch gyártja Budapesten), gazdaságosabbá is vált. A gyártó szerint a maximális hatótáv a modellváltozattól függően már az 570 kilométert is meghaladhatja, az optimalizált, 82 kWh energiatároló képességű nagyfeszültségű akkumulátor pedig már akár 175 kW teljesítménnyel, mindössze 28 perc alatt is feltölthető 10-ről kapacitása 80 százalékára. Az említett akkumulátor immár cellakémiai jellemzői és hőmenedzsmentje fejlesztésének előnyeit kínálhatja, miközben az összkerékhajtású változatok megnövelt, akár 175 kW töltőteljesítményének köszönhetően rövidebb töltési időket is lehetővé tehet.

enyaq_7_jo

Csupa izom

Az Év Magyar Autója 2024 versenyben nevezett Skoda Enyaq 85 és 85x modellek teljesítménye már 210 kW (286 lóerő), az RS-modellek teljesítménye 30 kilowattal 250 kilowattra nőtt (340 lóerő). A 85-ös modellek esetén a maximális forgatónyomaték 235 newtonméterrel, 310-ről 545 newtonméterre emelkedett, amiből vonóerejük és menetdinamikai képességeik tekintetében az összes 82 kWh energiatároló képességű akkumulátorral szerelt Enyaq változat profitálhat. Összességében az új hajtásrendszer jóval színvonalasabb menetteljesítményekkel szolgálhat. Az új Enyaq 85 álló helyzetből mindössze 6,7 másodperc alatt gyorsíthat fel 100 kilométer/órás tempóra, azaz csaknem két másodperccel rövidebb idő alatt, mint az előző Enyaq 80. Az összkerékhajtású Enyaq 85x 6,6 másodperc, míg a szintén összkerékhajtású Enyaq RS a korábbinál egy másodperccel kevesebb, vagyis már csupán 5,5 másodperc alatt teljesíti ugyanezt a feladatot. 180 kilométer/órás végsebességével immár az Enyaq 85 és 85x is az RS-változatok szintéjére lépett.

enyaq_6

A 60-as sorozatban marad minden a régi, se új szoftvert, se új hajtást nem kapnak ezek a modellek, ez lesz a belépő az Enyaq világba, az 50-esek kiesnek a kínálatból, de a helyükön lép be hamarosan a csehek kompakt, azaz az Enyaqnál kisebb villanyautója.

enyaq_belso

Gyorsabb a töltés

A gazdaságosabb üzemű új motor és a magasabb forgatónyomaték-szinthez illesztett áttételezés akár 24 kilométerrel nagyobb hatótávot is eredményezhet. Az Enyaq 85 a WLTP-menetciklus szerint több mint 560 kilométert is megtehet egy feltöltéssel, míg az Enyaq Coupé 85 hatótávja már az 570 kilométert is meghaladhatja. Ezek persze mind elméleti hatótávok, de tény, hogy a téli üzemmódban is bevállaltam volna 400 kilométert a tesztelt Enyaq-kal, ami nagy szó. A kemény havazásban megtett mintegy 100 kilométer alatt a tesztautó fogyasztása 21 kilowattóra/100 kilométer körül alakult, pedig felmentem, 1300 méter magasba és még egy hókotrót is megelőztem (nem vakmerőségből, hanem mert félreállt és én elmentem mellettem).

enyaq_foggyasztas

A nemzetközi bemutatón (ahová végül csak a csehek és a magyarok érkeztek meg) elmondták, hogy a 82 kWh kapacitású, optimalizált nagyfeszültségű akkumulátor továbbfejlesztett cellakémiai jellemzőivel és kifinomult akkumulátormenedzsment-rendszerével rövidebb töltési megállókat jelentő, magasabb töltőteljesítményt tesz lehetővé az összkerékhajtású változatok számára. Az összkerékhajtású Enyaq 85x és Enyaq RS-változatok akkumulátora az egyenáramú (DC) gyorstöltő állomásokon ennek megfelelően akár 175 kW teljesítménnyel már 28 perc alatt, azaz a korábbinál nyolc perccel, illetve 22 százalékkal gyorsabban is feltölthető 10-ről kapacitása 80 százalékára. A hátsókerék-hajtású Enyaq 85 maximális töltőteljesítménye változatlanul 135 kW. Az új akkumulátor-előkondicionáló funkció alacsony környezeti hőmérséklet esetén előmelegítéssel készíti fel az akkumulátort az egyenáramú töltésre, így növelve a töltési sebességet. A folyamat a központi infotainment-képernyő megfelelő gombjával manuálisan is elindítható, vagy a töltőállomás felé vezető úton a navigációs adatok és az akkumulátor hőmérséklete alapján automatikusan is aktiválódhat.

enyaq_kijelzo

Új szoftver

Az új szoftververziót a 2023 novemberi gyártástól kezdődően a 82 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt Enyaq modellek kapják. Az új szoftverkiadás az új Škoda vállalati arculat és dizájn (CI/CD) alapján kialakított felhasználói felülettel, az infotainment-rendszer (valamint a vetített, illetve a virtuális kijelző) és a még intuitívebb menüstruktúrájával és új navigációs térképekkel érkezik. Különböző funkciók könnyítik tovább az infotainment-rendszerrel folytatott interakciót, például már gyorselérési gombok is rendelhetők bizonyos járműbeállításokhoz, mint a sávtartás-asszisztens, a szélvédőfűtés vagy a belső levegőkeringtetés, de az autós alkalmazások – mint például a mobiltelefon-menü, a médialejátszó vagy a navigáció – is személyre szabhatók. A navigációs rendszer újszerű térképgrafikával, valamint nagyobb térképfelülettel és átdolgozott almenükkel érkezik. Mindezeken túl a berendezés már az akkumulátor előkondicionálására is alkalmas, annak pillanatnyi hőmérsékletétől függően automatikusan indítva el előmelegítését, miközben az autó a töltőpont felé tart.

enyaq_vezetes2

L&K

A #nemráncfelvarrás leglátványosabb része a Laurin & Klement felszereltség megjelenése az elektromos Skoda kínálatában. Mostantól elegáns L&K kivitelben is megrendelhető a 210 kW teljesítményű 85 és 85x hajtásrendszer-változatokkal készült Škoda Enyaq és Škoda Enyaq Coupé. Jellemzőik: platinaszürke részletek, 20 hüvelykes Asterion, illetve 21 hüvelykes Aquarius keréktárcsák, fekete vagy bézs utastéri kárpitok, bőrbevonatú, masszázsfunkciót is kínáló, fűthető és szellőztethető első üléseket, kiterjesztett valóságot megjelenító vetített kijelző és Canton hangrendszer. A Škoda hűtőrács krómozott kerettel és a 131 LED-egységgel megvilágított kristályarccal vetít. Ugyancsak az alapfelszereltség részét képezik a dinamikus irányjelzőkkel és hazavezető fény animációval kiegészített LED-mátrix fényszórók és LED-technikájú hátsó lámpák, illetve a sötétített hátsó oldalablakok és hátsó szélvédő.

A magyar csapat: (balról jobbra) Csordás Gábor (Autó és Stílus), Biró Milán (Porsche Hungaria PR-menedzser), Biró Csongor (Év Magyar Autója), Nagy Gergely (Player.hu)
A magyar csapat: (balról jobbra) Csordás Gábor (Autó és Stílus), Biró Milán (Porsche Hungaria PR-menedzser), Biró Csongor (Év Magyar Autója), Nagy Gergely (Player.hu)

Kép és szöveg: Biró Csongor/Skoda

enyaq_lk enyaq_hatotav enyaq_8 enyaq_7 enyaq_4 enyaq_3