Bővít az akkumulátoripari beszállító Szadán

Sang-A Frontec
A kialakulóban lévő új világgazdasági korszakban azok az országok lesznek a győztesek, amelyek minél több elektromos autóipari beruházást tudnak magukhoz vonzani, Magyarország pedig élen jár ebben a versenyben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a dél-koreai Sang-A Frontec új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a cég tovább bővíti az elektromos akkumulátorokhoz szükséges műanyag alkatrészeket gyártó üzemét Szadán. A tízmilliárd forint értékű projektet az állam 1,4 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva 55 új munkahely létrehozásához.

A miniszter arról beszélt, hogy a dél-koreai vállalatok egyre nagyobb szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésének fenntartásában, minthogy az elmúlt négy évben háromszor is a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás hazánkba.    Ennek nyomán mára a dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, ami meglátszik a kétoldalú kereskedelmi forgalmon is, az ugyanis tavaly 37 százalékos növekedés után megközelítette a hét miliárd dollárt, ami hatalmas rekordnak számít – tájékoztatott.