Nagyot változott a BMW debreceni gyára – fotók

BMW Debrecen
Folyamatos és egyre látványosabb az előrehaladás a BMW deebreceni gyárának építkezésénél, hiszen a szerkezeti oszlopok napról napra egyre inkább épületformát öltenek. Ezen lendületet jól mutatja, hogy az üzem elérte legmagasabb pontját, tető került a 26 méter magas festőüzem épületére. A jelentős mérföldkő megünneplésére rendezett bokrétaavatón a BMW Group és a kivitelező Kész csoport eddigi munkájukat megköszönve megvendégelte az építkezésen dolgozókat.

A 90 ezer négyzetméter alapterületű festőüzem nem csak a legmagasabb, de egyben legnagyobb kihívást jelentő épület is a BMW debreceni építkezésén. A német vállalat által támasztott, minden korábbinál szigorúbb fenntarthatósági és energiahatékonysági szempontok rendkívül komplikálttá teszik a háromszintes, 26 méter magas épület kivitelezését, azonban az így szerzett tudás és tapasztalat a későbbiekben bármely más BMW gyár átalakítása esetén hasznosítható lesz.

debrecenigyar1

A hajdúsági BMW gyár a vállalatcsoport első olyan üzeme, amelyet már a tervezés első fázisától teljes egészében az úgynevezett iFactory koncepció mentén fejlesztettek, a hatékony, környezetbarát és digitalizált gyártás jegyében. A BMW debreceni üzeme rendkívül magas fenntarthatósági mércét állít fel. Ez többek között 4500 fa ültetését, esővíz és megújuló energia használatát jelenti. Sőt, ezen túlmenően egy hosszú távú, Debrecenre szabott, átfogó biodiverzitási stratégia kialakítása is folyamatban van. Az erőforrás-hatékony megközelítés jegyében már a bokrétaavatón is egy földlabdás fa helyettesítette a hagyományos bokrétát, amely fát hamarosan el is ültetik a telephelyen.

A hatékony és digitális gyártás előfutáraként – több mint két évvel a termelés hivatalos beindítása előtt – már most folyik a járműgyártás a leendő debreceni gyárban, legalábbis digitális formában, hiszen Debrecen a BMW első olyan helyszíne, ahol teljesen virtuálisan terveznek.

Debrecenben a BMW egy teljes értékű autógyárat épít fel, présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal, valamint az elektromos hajtáshoz szükséges akkumulátorcellák összeszerelését házon belül lehetővé tevő, egyedi akkumulátor-összeszerelő üzemmel. A több mint 400 hektárnyi területen elterülő üzem a tervek szerint 2025-ben kezdi meg a termelést, több mint 1500 munkavállalóval, egyben ekkor gördül le a gyártósorról a Debrecenben debütáló, tisztán elektromos meghajtású sorozat első modellje is.