Elkészült a 350 milliomodik termék a Bosch miskolci járműipari gyárában

Bosch
Legördült a gyártósorról a háromszázötven-milliomodik termék a Bosch miskolci autóipari gyárában, ahol az elektromotoroktól kezdve a menetstabilizátoron át az eBike-hajtásokig gyártanak komponenseket hagyományos, hibrid és elektromos autókba, valamint kerékpárokba. A gyár, amely húsz éve kezdte meg működését, 2700 munkavállalóval az északkelet-magyarországi régió egyik legnagyobb foglalkoztatója, valamint a beszállítói láncon keresztül további közel száz helyi vállalkozásnak ad munkát, az ott dolgozóknak megélhetést.

„Az elmúlt húsz évben fokozatos növekedtünk és váltunk a térség egyik legmeghatározóbb vállalatává. Ez csak egy elkötelezett, szakértő csapattal lehetséges. Köszönetemet szeretném kifejezni a miskolci autóipari Bosch vállalat minden munkatársának és partnerének.” – mondta Roland Ahl, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. ügyvezető igazgatója. „Emellett folyamatosan bővítettük a gyártást, valamint az alkatrészek fejlesztésébe is bekapcsolódtunk, hogy mindig a legmodernebb technológiákat adjuk járműgyártó partnereinknek. Miskolcon a jövőt alakítjuk.” – tette hozzá a vezető.

Bosch

A vállalat Miskolc városával a kezdetektől hatékony, partnerségen alapuló együttműködést alakított ki. Az infrastruktúra fejlesztésén túl felelős nagyvállalatként a miskolci autóipari Bosch célja a helyi közösségekkel való szoros együttműködés, hogy az ott élő emberek munkájának és hétköznapjainak szempontjából a város még jobban élhető hely legyen. A vállalat a foglalkoztatáson túl oktatási, nevelési és szociális területen is együttműködik az önkormányzattal és a térség intézményeivel. Több mint tíz éve vesz részt a duális képzésben, három miskolci szakiskolával közösen ad gyakorlati képzést középiskolás fiataloknak. A Miskolci Egyetem stratégiai partnere, közös kutatás-fejlesztési projektekben, valamint a felsőfokú duális képzésben, gyakornoki programot működtetésében is tevékeny részt vállalnak, és munkatársaik rendszeresen tartanak szakmai előadásokat. A Bosch bölcsödét, óvodát és általános iskolát is támogat, valamint társadalmi felelősségvállalási programjuknak köszönhetően egészségügyi és kulturális programokkal is segítik a várost.

Nélkülözhetetlen komponensek a járművekben
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. a Miskolcon gyártott autóipari alkatrészeket jelentős autóipari vállalatoknak szállítja világszerte. Elektromotorok, önindítók, keringetőszivattyúk, hűtőventillátorok, generátorok, ablaktörlőmotorok, valamint klímaberendezések adták a gyár portfólióját az elmúlt két évtizedben. Újgenerációs termékei, például a fékrásegítő motor, illetve a menetstabilizátor a hibrid és elektromos meghajtású járművek nélkülözhetetlen alkatrészei. Emellett kutatás-fejlesztést és tesztelést is végez, hogy a termékeik ne csak a jelen, hanem a jövő elvárásainak is megfeleljenek.

1298_elkeszult-a-haromszazotvenmilliomodik-termek-a-bosch-miskolci-jarmuipari-gyaraban

Az egész világot Miskolcról látják el eBike-hajtással
Az autóipari komponensek mellett a gyár fontos terméke az eBike-hajtás, amely egy intelligens erőrásegítés-rendszert alkalmazó motor. Nemcsak a hajtás készül Miskolcon, hanem itt csomagolják a teljes eBike-rendszert – a meghajtási egységen, a kijelzőn, az akkumulátoron túl a kábeleket és minden elektromos meghajtáshoz szükséges felszerelést – és innen szállítják a világ minden pontjára.