Hatalmas beruházást jelentett be a Bosch Magyarországon

Bosch
Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon – közölte a vállalat.

A német tulajdoni hátterű, hazánkban mintegy 20 ezer embernek munkát adó vállalat két fázisban megvalósuló projektjének értéke 70 milliárd forint, amihez az állam 10 milliárd forint támogatást nyújt.

Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: bár az elmúlt két évtized számos kihívás elé állította őket, a válaszuk mindig a beruházás és a fejlesztés volt.    A mostani bejelentés egy magas automatizáltságú, csaknem 100 ezer négyzetméteres raktárközpont kialakításáról szól, ami több, kiemelten fontos logisztikai funkciót lát majd el – tette hozzá.    Kifejtette: a központ egyrészt az elektromos kéziszerszám üzletágnak az egyik meghatározó késztermékelosztó raktára lesz, másrészt ide költözik a 2017-ben átadott, csomagolási tevékenységet végző regionális szolgáltatóközpont is; emellett késztermék- és alapanyagraktárként is működik majd.    “Kapacitásbővítő beruházásunk új, innovatívabb akkumulátorok, illetve vezeték nélküli kéziszerszámok, valamint kerti gépek fejlesztésére és gyártására ad lehetőséget. Óriási siker ez ilyen kihívásokkal teli időkben” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.    Megjegyezte, hogy a miskolci kéziszerszámgyár folyamatosan fejlődik, és a Bosch-csoporton belül, nemzetközi szinten is meghatározó szerepet tölt be.

A Robert Bosch Power Tool Kft. 2001 novemberében alakult Miskolcon, ma már több mint 3800 munkavállalót foglalkoztat. Az elektromos kéziszerszámok, kertigépek, valamint az ezekhez tartozó akkumulátorok, továbbá eBike-akkumulátorok fejlesztését és gyártását, illetve famegmunkáló professzionális elektromos szerszámok összeszerelését végző vállalat 2021-ben 306 milliárd forint árbevételt ért el. Kutatásra és fejlesztésre 4,3 milliárd forintot, beruházásra pedig mintegy 7,3 milliárd forintot fordítottak.

1 Comment on Hatalmas beruházást jelentett be a Bosch Magyarországon

Comments are closed.