Zuhanás Kínában

Haval, Kínában, orosz
Kínában 37,9 százalékkal, 1,3 millióra csökkent a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása januárban az előző év azonos hónapjához képest – közölte a kínai személyautók szövetsége (CPCA).

A visszaesést a szokásosnál korábbi holdújév kezdet okozta, aminek a következtében idén januárban kevesebb volt a munkanapok száma tavaly januárhoz képest. Februárban 20 munkanap lesz, néggyel több, mint egy évvel ezelőtt, ami várhatóan kedvezően alakítja a termelési és az értékesítési adatokat – közölte a CPCA.

A new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek értékesítése januárban mérsékeltebben, 6,3 százalékkal, 332 ezerre csökkent.

A szervezet kimutatása szerint idén januárban 1,35 millió autót gyártottak Kínában, 33,9 százalékkal kevesebbet tavaly januárhoz viszonyítva.    Tavaly a személyautók kiskereskedelmi eladása 1,6 százalékkal, 20,19 millióra nőtt Kínában. A NEV-járművekből 5,67 milliót adtak el, 90 százalékkal többet a 2021. évinél.