Vége az elektromos autók támogatásának, összeomlott az autópiac Norvégiában

Norvégia, norvég
Január 1-jétől újonnan forgalomba helyezett autóra vonatkozó áremelés pusztítást végzett a norvég autópiacon. A változások között szerepel a súlyadó bevezetése minden járműre, a céges villanyautókra vonatkozó 20 százalék kedvezmény megszüntetése, valamint a 25 százalékos áfa mostantól minden 500 ezer norvég koronánál (17,6 millió forint) drágább villanyautóra érvényes. Ennek eredményeképpen novemberben és decemberben két kivételesen magas árbevételű hónapjuk volt a norvég kereskedőknek. Az összes gyártó azelőtt regisztrálta a beérkezett járműveket, hogy vevőjük lett volna.

A januári eladások a decemberi 39 ezer 497 autóról mindössze 1860 autóra zuhantak vissza, ami 76,6 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ez a legalacsonyabb januári adat 1962 óta, amikor még a Volkswagen Bogár vezette a listát. Miután az új áremelések különösen súlyosan érintették, az elektromos autók piaca is drasztikusan visszaesett (-81,4%), így a teljes piacnak csak 66,5%-át teszi ki ebben a hónapban a villanyautók, szemben az egy évvel ezelőtti 83,7%-kal. A hibridek eladásai -29,1%-kal 263-ra csökkentek és 14,1%-os részesedéssel rendelkeznek, a PHEV-ek -66,2%-kal 182-re és 9,8%-os részesedéssel bírnak, a benzinesek 1,9%-ot a dízelek pedig 7,6%-ot hasítottak ki a piacból.

id4

A márkák rangsorát is jól felrázta az új helyzet. A Volkswagen (-29,7%) 24,9%-ra, a Toyota (-35,9%) 19,8%-ra, a Volvo (-39%) pedig 11%-ra növelte részesedését. Korábban még nem volt példa arra, hogy a Volkswagen és a Toyota ilyen magas részesedést érjen el. A Skoda (-63,9%) 8,9%-os részesedése is kiemelkedik. A Mazda (+78,4%) fittyet hányt a piaci folyamatokra és decemberhez képest 16 helyet ugrott felfelé az ötödik helyre.

Mazda MX-30

A modellek tekintetében a VW ID.4 (-45,5%) 11,4%-os részesedéssel átvette a vezetést a Skoda Enyaq (-67,4%) előtt. A Toyota Yaris Cross (+125,5%) több mint kétszeresére növelte eladásait az előző évhez képest, és a harmadik helyen landolt a szintén jól teljesítő Mazda MX-30 (+82,1%) előtt. A VW ID.3 (-12%) 14 helyet javítva az előző hónaphoz képest az 5. helyen áll, a Toyota bZ4X pedig első alkalommal került a Top 10-be a 6. helyen. A Volvo XC60 (+273,3%) és a VW Transporter/Caravelle (+38,3%) is dacol a borús környezettel.

Részesedés

Helyezés Márka 2023. január Változás 2022 Decemberben 2022-ben
1 Volkswagen 463 24.9% -29.7% 3 2
2 Toyota 369 19.8% -35.9% 6 4
3 Volvo 205 11.0% -39.0% 2 5
4 Skoda 166 8.9% -63.9% 8 8
5 Mazda 132 7.1% 78.4% 21 19
6 Audi 97 5.2% -89.8% 7 7
7 Nissan 62 3.3% -74.5% 15 14
8 Peugeot 58 3.1% -78.8% 18 15
9 Mercedes-Benz 36 1.9% -92.8% 5 6
10 Hyundai 34 1.8% -95.2% 9 9
11 Opel 26 1.4% -82.3% 27 22
12 Kia 25 1.3% -95.9% 13 10
13 MG 25 1.3% 400.0% 12 13
14 Lexus 23 1.2% -79.3% 22 24
15 Suzuki 23 1.2% -79.1% 19 16
16 Tesla 21 1.1% -55.3% 1 1
17 Citroën 18 1.0% -67.3% 25 21
18 Cupra 9 0.5% -85.9% 38 28
19 Ford 9 0.5% -97.7% 10 11
20 BYD 8 0.4% -91.7% 14 17
21 Porsche 8 0.4% -95.7% 16 18
22 Renault 7 0.4% -87.9% 23 23
23 Fiat 5 0.3% -64.3% 34 34
24 JAC 4 0.2% új belépő 40 41
25 BMW 3 0.2% -99.5% 4 3
26 Honda 3 0.2% -90.0% 31 33
27 Jeep 3 0.2% -75.0% 36 37
28 Land Rover 3 0.2% 50.0% 37 35
29 NIO 3 0.2% -94.5% 26 25
30 Subaru 3 0.2% n/a 29 30
31 Alfa Romeo 2 0.1% n/a 43 43
32 Maxus 2 0.1% -91.7% 24 26
33 Bus 1 0.1% n/a 48 58
34 DS 1 0.1% -83.3% 39 38
35 Jaguar 1 0.1% -97.3% 30 32
36 Maserati 1 0.1% 0.0% 44 46
37 Mini 1 0.1% -97.6% 32 29
Helyezés Modell 2023. január Részesedés Változás 2022 Decemberben 2022-ben
1 VW ID.4 212 11.4% -45.5% 2 2
2 Skoda Enyaq 127 6.8% -67.4% 5 3
3 Toyota Yaris Cross 124 6.7% 125.5% 14 17
4 Mazda MX-30 122 6.6% 82.1% 190 41
5 VW ID.3 110 5.9% -12.0% 19 18
6 Toyota bZ4X 93 5.0% új belépő 43 43
7 VW Transporter/Caravelle 65 3.5% 38.3% 71 63
8 Volvo XC40 63 3.4% -17.1% 3 5
9 Audi e-tron 60 3.2% -79.2% 12 8
10 Volvo XC60 56 3.0% 273.3% 23 26
11 Nissan Leaf 47 2.5% -79.7% 22 15
12 Volvo C40 47 2.5% -72.4% 7 13
13 Peugeot 2008 45 2.4% -75.5% 38 35
14 Toyota RAV4 39 2.1% -85.6% 20 11
15 Toyota Yaris 36 1.9% -20.0% 35 21
16 Audi Q4 e-tron 34 1.8% -94.7% 13 7
17 Volvo XC90 31 1.7% -32.6% 44 45
18 VW ID.Buzz 31 1.7% új belépő 37 62
19 Toyota Corolla Cross 29 1.6% új 49 109
20 Hyundai Kona 28 1.5% -81.6% 45 20
21 Skoda Octavia 26 1.4% 44.4% 67 54
22 VW ID.5 24 1.3% új 16 22
23 Toyota Corolla 20 1.1% -82.9% 51 31
24 Toyota C-HR 16 0.9% -51.5% 57 39
25 Tesla Model S 15 0.8% 1400.0% 31 73
26 Kia Niro 14 0.8% -91.0% 34 29
27 Opel Mokka 14 0.8% -83.5% 100 44
28 Citroën C4 13 0.7% -71.1% 50 30
29 Lexus UX 13 0.7% -86.6% 72 68
30 Skoda Kodiaq 12 0.6% -66.7% 42 37
31 Mercedes Vito 11 0.6% -45.0% 81 83
32 Nissan Ariya 11 0.6% új 46 67
33 Suzuki Swift 11 0.6% 175.0% 105 81
34 Cupra Born 9 0.5% -85.9% 114 55
35 Lexus NX 9 0.5% 12.5% 48 64
36 Mazda CX-60 9 0.5% új 47 51
37 MG 5 9 0.5% 800.0% 54 53
38 MG Marvel R 9 0.5% n/a 26 27
39 Opel Corsa 9 0.5% -81.6% 86 61
40 BYD Atto 3 8 0.4% új 18 52
41 Toyota Proace Verso 8 0.4% -60.0% 91 90
42 Kia Sportage 7 0.4% n/a 62 87
43 Renault Mégane 7 0.4% 133.3% 41 42
44 Volvo V60 7 0.4% -61.1% 56 70
45 Hyundai Ioniq 5 6 0.3% -98.7% 11 6
46 Mercedes EQA 6 0.3% -96.8% 15 23
47 Porsche Cayenne 6 0.3% 500.0% 117 134
48 Suzuki S-Cross 6 0.3% -90.9% 76 47
49 Fiat 500 5 0.3% -64.3% 80 89
50 Peugeot 208 5 0.3% -90.7% 65 36
51 VW Caddy 5 0.3% 66.7% 125 154
52 Citroën C5 Aircross 4 0.2% 300.0% 120 107
53 Ford Kuga 4 0.2% -77.8% 87 49
54 Ford Mustang Mach-E 4 0.2% -98.9% 10 10
55 JAC E-JS4 4 0.2% új  –  –
56 Mercedes EQB 4 0.2% -90.2% 27 33
57 Mercedes GLC 4 0.2% -60.0% 74 105
58 MG ZS 4 0.2% 0.0% 28 34
59 Peugeot 3008 4 0.2% -69.2% 88 95
60 Suzuki Ignis 4 0.2% 0.0% 116 118
61 Tesla Model X 4 0.2% 300.0% 30 75
64 VW Golf 4 0.2% -66.7% 94 88
65 VW Polo 4 0.2% -75.0% 66 69
66 Honda E 3 0.2% -62.5% 84 112
67 Jeep Compass 3 0.2% 0.0% 155 147
68 MG 4 3 0.2% új 55 91
69 Subaru Solterra 3 0.2% új 64 71
70 VW T-Roc 3 0.2% -85.7% 68 59
62 Alfa Romeo Stelvio 2 0.1% n/a 216 233
63 Audi A6 2 0.1% 100.0% 140 166
71 BMW iX1 2 0.1% új 25 72
72 Kia EV6 2 0.1% -99.4% 24 19
73 Mercedes EQC 2 0.1% -98.9% 6 14
74 Mercedes EQE 2 0.1% új 40 57
75 Mercedes GLE 2 0.1% -75.0% 78 76
76 Mercedes Sprinter 2 0.1% -71.4% 99 116
77 NIO ET7 2 0.1% új 110 144
78 Nissan Qashqai 2 0.1% -50.0% 85 97
79 Nissan X-Trail 2 0.1% n/a 92 159
80 Opel Astra 2 0.1% n/a 150 148
81 Peugeot 308 2 0.1% 0.0% 90 111
82 Porsche Cayenne Coupe 2 0.1% n/a 139 155
83 Range Rover 2 0.1% n/a 205 187
84 Toyota Camry 2 0.1% 0.0% 129 149
85 Toyota Prius 2 0.1% -86.7% 135 114
86 VW Passat 2 0.1% -60.0% 107 86
87 Audi A4 1 0.1% n/a 166 174
88 BMW 3 1 0.1% -91.7% 106 110
89 Bus Sprinter 1 0.1% n/a 225 294
90 Citroën Berlingo 1 0.1% -85.7% 202 158
91 DS 7 Crossback 1 0.1% -50.0% 146 165
92 Ford Explorer 1 0.1% -66.7% 95 92
93 Jaguar i-Pace 1 0.1% -97.0% 73 84
94 Kia Soul 1 0.1% -98.9% 77 50
95 Kia Xceed 1 0.1% -87.5% 164 140
96 Lexus ES 1 0.1% -75.0% 137 175
97 Maserati Grecale 1 0.1% új 199 251
98 Maxus Euniq 5 1 0.1% új 131 108
99 Maxus Euniq 6 1 0.1% új 39 48
100 Mazda 3 1 0.1% n/a 124 152
101 Mercedes CLA 1 0.1% -80.0% 165 142
102 Mercedes E 1 0.1% -75.0% 169 121
103 Mercedes EQS 1 0.1% n/a 59 58
104 Mini 1 0.1% -97.0% 102 77
105 NIO ES8 1 0.1% -98.2% 58 40
106 Opel Combo 1 0.1% -66.7% 147 173
107 Peugeot 5008 1 0.1% -66.7% 142 101
108 Peugeot Rifter 1 0.1% -66.7% 152 137
109 Range Rover Velar 1 0.1% n/a 133 139
110 Skoda Superb 1 0.1% -93.8% 52 60
111 Suzuki Across 1 0.1% -97.0% 36 38
112 Suzuki Vitara 1 0.1% -66.7% 103 79
113 Tesla Model 3 1 0.1% -96.6% 60 16
114 Tesla Model Y 1 0.1% -93.8% 1 1
115 Volvo V90 1 0.1% -90.9% 53 66
116 VW Amarok 1 0.1% n/a  – 205
117 VW Multivan 1 0.1% 0.0% 113 122
118 VW Tiguan 1 0.1% -83.3% 93 85

Forrás: OFV AS