Elkészült az utolsó jumbo jet

Elkészült az utolsó Boeing 747 “jumbo jet”; 53 év után végleg leállították az ikonikus repülőgép gyártását, miután a vállalat Washington állambeli gyárában befejezték a legutolsó, sorszám szerint 1574. Boeing-747-t – közölte cég.

A repülés történetében úttörőnek számító, négyhajtóműves, 68,5 méter hosszú 747-es első példánya 1969-ben gurult ki először a Seattle-től északra fekvő everetti gyártóbázisról.    A 747-es megalkotása a tervezőasztaltól az aszfaltcsíkig kevesebb mint 28 hónapig tartott. Ötvenezer ember dolgozott a prototípuson, amelyet emberfeletti munkával, 16 hónap alatt építettek meg, aminek köszönhetően a vállalatnál azóta is csak úgy nevezik őket, hogy “A Hihetetlenek”. Az első jumbo jet a Pan Am színeiben emelkedett a levegőbe 1970-ben, és New Yorkból Londonba repült.

A gyártó a C-5A típusú katonai teherszállítógépek gyártásáról szóló tender elvesztését követően döntött a gép átalakítása és a 747 megépítése mellett, amivel végül forradalmasították a polgári repülést, lehetővé téve az addig elképzelhetetlennek számító, megszakítások nélküli interkontinentális utazást.

Az első szélestörzsű repülőgéppel 500 utas szállítása vált lehetővé, ezért nem lehetett az akkori teljesárú repülőjegyekkel feltölteni, ami lenyomta a repülőjegyárakat – hívta fel a figyelmet Guillaume de Syon, a pennsylvaniai Albright College repülésre és közlekedésre szakosodott történelemprofesszora.

A gép azonban borzasztó szerencsétlen időpontban, pont az 1970-es évek olajválsága előtt került piacra, és a cég dolgozói létszáma 1971-ben 100 ezernél is többről 40 ezer alá csökkent, ami miatt a seattle-i reptéren külön tábla hívta fel a figyelmet arra, hogy az utolsó, aki elhagyja a várost, oltsa le a villanyt. Az újragondolt 747-400-as típus bemutatása viszont egybeesett az ázsiai gazdasági robbanással az 1980-as években, és meg is könnyítette, és olcsóbbá is tette az utazást az Egyesült Államok és Ázsia között, mert nem kellett út közben leszállnia tankolni.

Az Egyesült Államokban a Delta légitársaság volt az utolsó, amely Boeing 747-esekkel repült, de más légitársaságok, például a német Lufthansa továbbra is alkalmazza a típust.    Az utolsó Boeing 747 teherszállító repülő lesz, és az Atlas Air színeiben emelkedik majd a magasba.