Kevesebb BMW-t adtak el, de még mindig elsők a prémiumok között

A BMW tavaly mintegy 2,4 millió autót adott el, csaknem 100 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a teljesen elektromos járművek eladása több mint kétszeresére nőtt – jelentette be a német járműgyártó.

A cég tavalyi teljes eladásainak csaknem 10 százalékát tették ki az elektromos BMW és Mini autók. Az idei cél a 15 százalékos részesedés elérése – közölte a BMW.    A BMW i4, iX, iX1 és i7 modelljeire igen sok a megrendelés a cég szóvivője szerint, aki azonban nem szólt az iX3 és a Mini Cooper SE megrendeléseiről.

A BMW közleménye szerint “a cég roppant büszke arra, hogy a BMW márka továbbra is az első helyen áll a globális prémium szegmensben.” Korábban  stuttgarti riválisa, a Mercedes-Benz állt éveken át az első helyen.

A félvezetőhiány, a koronavírus-járvány miatt lezárások Kínában, illetve az európai infláció visszafogta a termelést és a keresletet tavaly. Az alap BMW márkából 2,1 milliót értékesítettek tavaly az előző évi 2,2 millió után.