Új magyar ügyvezető a Tungsram élén

Tungsram
Képes Kálmán személyében új ügyvezető igazgató került a csődeljárás alatt álló Tungsram Operations Kft., valamint a Tungsram-csoport több tagvállalata élére; Jörg Bauer eddigi elnök-vezérigazgató leköszön ezekről az ügyvezetői pozíciókról – tájékoztatott a Tungsram.

A közlemény felidézi, hogy Jörg Bauer, a GE Hungary korábbi elnöke 2018-ban vásárolta meg a Tungsramot a GE-től, amely be akarta zárni a vállalatot. A cégvezető akkor a kormánnyal szorosan együttműködve lépett, és a támogatást is megkapta ahhoz, hogy megmentse a vállalatot, amelynek átalakítására a GE feltételei miatt öt évet szántak.    Az elmúlt évek alatt a kormány támogatásával, stratégiai partnerségével elindult a Tungsram átalakítása, megszülettek azok a területek, üzletágak, amelyek a jövőt biztosíthatták volna. Ezen ágazatok még mindig fennmaradhatnak, de az Exim Bank csődegyezséget kizáró szavazatát követően sokkal nehezebb körülmények között – írták.

Hozzátették, hogy az öt év letelte előtt a koronavírus-járvány, az energia- és nyersanyag-áremelkedés, majd az ukrajnai háború megakadályozta a terv teljes megvalósulását, végül pedig az Exim Bank váratlan inkasszója és elzárkózása a megegyezéstől sem támogatta a folyamatot. Ez utóbbi fejlemény következményeként a Tungsram jelenleg a felszámolás kezdetét várja.

A közlemény szerint Képes Kálmán, az új ügyvezető igazgató hatalmas nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, a Tungsramhoz születése óta, édesapja révén is kötődik, de kiválasztásakor a szakszervezetek ajánlása is sokat nyomott a latban. Az új vezető abban bízik, hogy a hűséges beszállítóik és vevőik támogatásával, a munkatársaik elkötelezettségével megoldást találnak a jövőre.