Döbbenetes nyereség az AutoWallisnál

Opel, AutoWallis
Az AutoWallis Nyrt. árbevétele 44 százalékkal 209 milliárd forintra nőtt az első három negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A cég a jelentés apropóján kiadott közleményében kiemelte: a növekedés elsősorban organikus volt, de a második negyedévtől az akvizícióval megszerzett szlovén Avto Aktiv eladásai is növelték a számokat.
A csoport nettó nyeresége több mint a háromszorosára 7,6 milliárd forintra, míg ebitdája több mint a kétszeresére, 12,7 milliárd forintra ugrott – tájékoztattak. A teljes átfogó eredmény közel a négyszeresére 8,5 milliárd forintra emelkedett, amely az egy részvényre jutó nyereség 17,3 forintra ugrását eredményezte, ez több mint a kétszerese a tavaly egész évben megtermelt egy részvényre jutó profitnak.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy folytatódott az elmúlt negyedévek trendje, így az értékesítési számokat, az árbevételt és nyereséget tekintve is rekordévet zárhat a csoport idén.    Megjegyezte, hogy az ősszel lezárt, illetve bejelentett akvizíciók is – Renault Hungária, Nelson flottakezelő üzletág, JóAutók.hu, Autó-Licit.hu – a kitűzött célok teljesülését támogatják.    Arra is kitért: a növekvő infláció, az emelkedő finanszírozási költségek, a várakozások szerint közelgő gazdasági visszaesés óvatosságra inti az iparág szereplőit. A nehézségek ugyanakkor katalizálhatják a már elindult konszolidációs folyamatot, amit a stabil tőkeháttérrel és finanszírozással rendelkező cég növekedési stratégiájának megvalósítása során kihasználna – tette hozzá.    A társaság 27 százalékkal több, összesen 23 890 darab gépjárművet értékesített az első három negyedévben; az értékesítési számokat azoknak az autóknak a leszállítása is növelte, amelyeket nem adtak át időben a csiphiány és a háború miatt – magyarázták.    A csoport átlagos létszáma a harmadik negyedévben 122-vel 828 főre nőtt.

A cég a közép-kelet-európai régió 14 országában – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Észak-Macedónia, Magyarország, Montenegró – gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen.

 

1 Comment on Döbbenetes nyereség az AutoWallisnál

  1. És még azt mondják
    A pénz nem boldogít!!??
    no persze ,ha nincs elég???!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.