Rekordszinten teljesít az ipar

ipari termelés, Audi
A háború és a nemzetközi energiaválság okozta nehézségek dacára augusztusban is jelentős mértékű növekedést produkált a hazai ipar – kommentálta a legfrissebb adatokat közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint a bővülés éves összevetésben 14,4, naptárhatástól megtisztítva 9,3 százalékos. A szektor már tavaly felülmúlta a járványhelyzet előtti csúcsát, idén nyár végén az alágak többségében javította mutatóit az egy évvel korábbiakhoz képest. A bizonytalan kilátások miatt a kormány vissza nem térítendő támogatással segíti a munkahelyek megtartását az energiaintenzív feldolgozóipari kis- és középvállalkozásoknál – írták.

2022 első nyolc hónapjában a megelőző esztendő azonos időszakához képest 6,1 százalékkal javult a hazai ipari teljesítmény. Éves összevetésben 2021 novembere, havi alapon idén május óta folyamatosan, többnyire az uniós átlag feletti mértékben bővül az ágazat.

Az ipari termelés tavaly elérte a koronavírus előtti szintjét, megdöntve korábbi rekordját. 2021 januárjához viszonyítva idén augusztusra 7,7 százalékkal teljesített jobban a szektor. Az ellátási láncok megszakadása, az alkatrészhiány miatt átmenetileg gyengébb mutatókat produkáló járműipar több hónapja ismét növekedést mutat – állapította meg a TIM.