Nagyot nőtt a romániai ipari területek nagysága

Still, logisztika
A romániai ingatlanpiac ellenálló képessége meghaladja a várakozásokat – ez az egyik következtetése a Crosspoint ingatlancégnek, amely a közelmúltban tette közzé a 2021-es romániai ingatlanpiaci jelentést.

A vállalat szerint az ipari és logisztikai területek piaca 2021-ben óriási sikert aratott, a fogyasztók a korlátozások enyhülésével újra elkezdtek költekezni, ami csökkentette a kiskereskedelmi szegmensre nehezedő nyomást; míg az irodapiac, amely az elsőként érintett szegmensek közé tartozott, látványos fellendülést ért el.

Romániában az ipari területek rendelkezésre álló területe 2021 végére elérte az 5,8 millió négyzetmétert. 2021-ben több mint 600 ezer négyzetméter új ipari területet adtak át, ennek 60 százalékát Bukarestben.

A piac 2015 óta tartó folyamatos fejlődése felgyorsult a koronavírus-világjárvány által teremtett környezetben. A Crosspoint jelentése szerint a piac legnagyobb szereplői teljes mértékben kihasználták az új körülmények adta lehetőségeket, és olyan terjeszkedési stratégiát követtek, amely magában foglalta mind a rekordszintű átadásokat, mind a meglévő ingatlanok felvásárlását.

Az ingatlancég adatai szerint a bérbeadási tevékenység volumene elérte a 635 ezer négyzetmétert, ami 39 százalékkal magasabb, mint a járvány előtt. A legdinamikusabb ipari piac továbbra is Bukarest, ahol a tevékenység 65 százaléka zajlik. Jelentős a keresletet az ország nyugati és északnyugati területén is.

2021-ben a raktározás, az elosztás és a logisztika volt az ipari területeket keresők fő tevékenysége Romániában, a feldolgozóipar a keresletnek csupán 10 százalékát tette ki. Az ipari területek bérbeadási piacának rangsorát Romániában a Dacia Renault vezeti 68 ezer négyzetméternyi bérelt területtel, amelyet a Network One Distribution és az Inteva követ. Utóbbinak az erdélyi Szalontán van 25 ezer négyzetméteres ipari- és logisztikai központja.  A romániai ingatlanbefektetések volumene 2021-ben 909,5 millió eurót tett ki.

Az ipari és a logisztikai szegmensben három tranzakció jelentette 2021-ben az abszolút csúcsot:

  • a Helios Phoenix 153 ezer négyzetméteres portfóliójának eladása a CTP-nek, a tranzakció becsült értéke 80 millió euró;
  • a Zacaria portfólió eladása a CTP-nek, amely 112 ezer négyzetméter ipari- és logisztikai területet foglal magában, a tranzakció becsült értéke 60 millió euró;
  • az 50 ezer négyzetméter alapterületű Eli Park 1 projekt eladása a Fortress Reitnek, a tranzakció becsült értéke 30 millió euró.

A Crosspoint szerint 2022-ben az ipari piac fejlődése várhatóan követi az elmúlt két évben kialakult tendenciákat a mennyiségek és a szállított területek tekintetében.