Elkészült India legnagyobb járműve, 262 méter hosszú

Indiában elkészült az ország első hazai gyártású repülőgéphordozója, Narendra Modi indiai miniszterelnök történelminek nevezte az eseményt, s felhívta a figyelmet az indiai- és csendes-óceáni térség biztonságának megőrzésére.

A miniszterelnök Kerala államban elmondott beszédében leszögezte: nem sok ország büszkélkedhet saját gyártású repülőgéphordozókkal, de India most már közéjük tartozik.    Hozzátette: Újdelhi fontos célja, hogy a védelmi területen teljesen önellátóvá váljon.    Az Vikrant az ország második repülőgéphordozója az Oroszországtól vásárolt, 1987-ben gyártott Vikramaditja mellett.

Fotó: Indian Navy
Fotó: Indian Navy

A 262 méteres, 47 400 tonnás Vikrant az ország legnagyobb hadihajója: mintegy 1600 főnyi személyzet és 30 repülőgép befogadására képes, köztük harci repülőgépekére és helikopterekére is, a gyártásához felhasznált alkatrészek több mint 75 százaléka pedig szintén indiai gyártmány.    A tervek szerint a hajót 2023 végéig orosz gyártmányú MiG-29K harci repülőgépek segítségével tesztelik, ezt követően helyezik üzembe. Újdelhi emellett újabb harci repülőgépeket kíván vásárolni Franciaországtól.

Fotó: Indian Navy
Fotó: Indian Navy

A kormány túl sokáig nem fordított elegendő figyelmet az indiai- és csendes-óceáni térség biztonsági kérdéseire, ám ezen ügyek mára a kormány prioritásaivá váltak – mondta Modi, aki a többi között ezzel indokolta a haditengerészet költségvetésének növelését is.    Az utóbbi években Kína fokozta jelenlétét az Indiai-óceánon, valamint a Csendes-óceán nyugati térségében, egyebek között – Újdelhi biztonsági aggályai ellenére – kikötőt épített Srí Lankán, ahová már befutott az első kínai hajó is.    Jóllehet Peking azt állítja, kutatóhajóról van szó, Újdelhi attól tart, a vízi járművet kémtevékenység folytatására is használhatják.    Az indiai haditengerészet tavaly négy hadihajót küldött válaszul Délkelet-Ázsiába, a Dél-kínai-tengerre és az indiai- és csendes-óceáni térségbe, ahol részt vettek az Indiából, Ausztráliából, Japánból és az Egyesült Államokból álló Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (Quad) néven ismert együttműködés hadgyakorlatán.    Pekingnek a térség több országával – köztük Vietnammal és a Fülöp-szigetekkel – van vitája olyan területek fennhatósága miatt, amelyek közül nem egy földgázban és olajban is gazdag.

 

2 Comments on Elkészült India legnagyobb járműve, 262 méter hosszú

  1. Majd ha be is vetik valahol,valamelyik háborúban azkor lesz az igazi avatása a csónaknak!!!
    Addig csak 1úszó sziget az óceánban amire rengeteg pénzt kell költeni….
    Presztízs szempontból fontos…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.