Újraindult a teherforgalom a felújított Szeged-Röszke vasútvonalon

Röszke, konténer, vasúti árufuvarozás
Harmincéves szünet után újraindult a teherforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon, az első szerelvény augusztus elsején este haladt át Szerbia, és onnan a pireuszi kikötő, majd Kína felé a felújított szakaszon.

Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Szeged-Röszke vasútvonalat több mint 40 milliárd forint hazai költségvetési forrásból “minden porcikájában” megújították.    Hozzátette: a teherszállítás újraindítása Szeged és Röszke között lehetővé tette, hogy teljes egészében elkezdődjön a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának rekonstrukciója.

A Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozása mögött meghúzódó stratégiai célkitűzés létező és egyre növekvő igényre ad választ: versenyképesebbé teszi a leginkább környezetbarát szállítási módot, a vasutat Kína és tágabb értelemben Ázsia, illetve Törökország felől a balkáni útvonalakon Európa magterületeire – hangsúlyozta az államtitkár.    A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése egyaránt megoldást jelent a végig szárazföldi – Törökországon keresztüli -, illetve a vízi és vasúti kombinált szállítási igényekre. Így Ázsia felől a legfontosabb vasúti szállítási útvonalak Magyarországon keresztül vezetnek majd, ami óriási gazdaságfejlesztési potenciált nyit meg – közölte.

A megújult röszkei vonal a szerb oldalon megvalósult beruházással együtt újra összeköti egymással Szegedet és Szabadkát korszerű vasúti pályán. A fejlesztés a magyar oldalon folytatódik, a szakasz felújításának – a többi között a felsővezetéknek – jövő őszre kell befejeződnie, a személyszállítás akkor indulhat el – mondta Vitézy Dávid.

A MÁV Zrt. augusztus 1-jétől 18 óra és reggel 8 óra között naponta legfeljebb tíz vasúti szerelvénynek tudja biztosítani a határátlépést – ismertette Pafféri Zoltán MÁV-vezér.

1 Comment on Újraindult a teherforgalom a felújított Szeged-Röszke vasútvonalon

  1. Micsoda örömhír
    Na és mit érzékelnek ebből a Szeged-Röszke lakói,milyen előnyük származik ebből!!!??
    csak kérdezem
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.