Újabb rakétákat vesznek a lengyelek

Patriot
Lengyelország újabb Patriot-rakétaütegeket szerez be – jelentette be Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter a Twitter közösségi honlapján, hozzátéve, hogy hat üteg beszerzésére írt alá ajánlattételi felhívást.

“Elindítjuk a Visztula légvédelmi program második szakaszát” – áll Blaszczak bejegyzésében.    A miniszter a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióban felidézte: a Visztula program első szakaszában már megvásároltak két Patriot-üteget. A 4,75 milliárd dollár értékű beszerzésről Varsó és Washington 2018 márciusában állapodott meg, a szállítást korábbi közlések szerint ez év végén vagy 2023 elején bonyolítják le. A rendszer a műveleti készültséget 2023 és 2024 fordulóján éri el az eddig ismertetett tervek szerint.

Március elején – már Oroszország Ukrajna elleni háborújának kitörését követően – a Varsóba látogató Kamala Harris amerikai alelnök is beszámolt arról, hogy Lengyelországba szállítottak két Patriot-üteget. Ez a szállítmány azonban nem része a lengyel légvédelmi programnak, és az amerikaiak később közölték: a rakétákat átmeneti jelleggel helyezték át Németországból.    A lengyel parlament március közepén elfogadta a védelmi kiadások és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvényt. Ennek értelmében jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára emelik Lengyelország védelmi kiadásait.