Honda HR-V teszt: finom gép

HR-V
 Nagyot változott a Honda HR-V: csúnyácska, esetlen szolgalányból kifinomult, káprázatos hercegnő lett. Közben kapott egy élhető hibrid hajtást, ami elegendő erőt ad a mindennapokban. Takarékossága meggyőző.

Hogy néz ki?

A vadonatúj HR-V – pályafutása során először – kizárólag hibrid hajtáslánccal kapható, alapját a vállalat kétmotoros e:HEV platformja adja. Különlegessége, hogy a jármű középrészére került az üzemanyagtartály, így a könnyen variálható ülésrendszer mellett szállításra is kiválóan alkalmas. A hátsó sor lábtere lenyűgözően nagy, ugyanakkor ez a kupés tetőív miatt nem párosul ugyanilyen bőkezű fejtérrel.

hrv5

Kabinja kiváló minőségű, kellemes tapintású, modern anyagból épül fel. A letisztult felületetek és a könnyed, szellős vonalak egyedi utasteret eredményeznek, amelyet olyan apróságok dobnak fel, mint a finoman kattogó hőmérsékletállító gyűrűk megvilágítása (hidegre kék, melegre vörös színben tündököl). A kezelőszervek elhelyezkedése ergonomikus, a kilenc hüvelykes érintőképernyő ösztönösen és könnyen vezérelhető, de hangutasításra is reagál. Az Apple CarPlay és az Android Auto vezeték nélkül, Bluetooth-kapcsolattal is működik.

A sejtelmes gyöngyház fényezés sokakból kihozta az elismerő szavakat, csúnya elődjéhez képest az újdonság igazán csinos lett. A hátsó ajtók kilincseit én nem rejtettem volna el, de értem a koncepciót: az elnyújtott motorháztető és a megdöntött A-oszlop hosszabbnak láttatja a motorháztetőt, míg a hátrébb helyezett utastér a kupés arányokat erősíti föl. A széles és magas csomagtér-nyílás az alacsony beemelési ponttal és a teljesen sík padló praktikussá teszik az autót. Űrtartalma csekély 319 liter, ami a hátsó ülések döntésével 1289 literre hizlalható. Az összehajtott ülés akár fel is állítható, így tovább variálható az utas/raktér.

A Magyar Év Autója 2022 díjra jelölt Honda HR-V hossza 4340 milliméter, szélessége 1790 milliméter, magassága 1582 milliméter, tengelytávolságának hossza 2610 milliméter. 188 milliméteres hasmagassága lehetővé teszi, hogy elhagyjuk a műutat, de HR-V nem választható összkerékhajtással. Alapfelszereltség a 18 hüvelykes kerék, a tesztautón 225/50 R18 méretű Bridgestone Blizzak téli gumik feszültek.

hrv1

 Hogy megy?

Az immár harmadik generációs HR-V a Honda fejlett, két villanymotoros (generátor és a hajtásért felelős egység), hibrid e:HEV hajtásláncára épül, ilyen szolgál a hibrid Jazz és CR-V modellekben. A villanymotorokhoz kapcsolódik az 1,5 literes, Atkinson ciklusú, DOHC-vezérlésű, 107 lóerős benzines i-VTEC egység (legnagyobb forgatónyomatéka 131 Nm). 40 kilométer/óra sebességig jórészt csak a villanymotor hajt, utána is csak áramtermelésre kapcsol be a benzinmotor, többnyire a villanymotor forgatja az első kerekeket. Csak nagy tempónál kapcsolódik be egy zárókuplungon keresztül a hajtásba, egyetlen fix áttételen keresztül, váltó nélkül hajt. Van, hogy csak a benzinmotor dolgozik, a villanyos egység leválik a hajtásról, hogy ne legyen felesleges ellenállás, főként 80 és 120 kilométer/óra sebességtartományban teszi mindezt.

A légbeömlőt és tartozékait az erőforrás tetejére helyezték, sőt befért az orr-részbe a két villanymotor, a belső égésű erőforrás, valamint a generátor is. A teljesítményszabályozó egység (PCU) mérete 20 százalékkal kisebb lett az elődmodellhez viszonyítva, és a 12 V-os, másodlagos akkumulátort is sikerült elhelyezni a kocsi elejébe, ezáltal további hely szabadult fel a hátuljában. Az üzemanyagtartály az első ülések alá került (zavaró lehet egyeseknek, hogy nem tudja beakasztani a sarkát az ülés alá), ami egyedülálló megoldás a kategóriában.

hrv11

Energiaforrásként a hátsó tengely fölé épített 60 cellás lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről innovatív, fix áttételű nyomatékelosztó gondoskodik, a teljesítményleadást pedig speciális vezérlőelektronika szabályozza. A hajtó villanymotor legnagyobb teljesítménye 131 lóerő, a legnagyobb forgatónyomatéka 253 Nm. A 14 mázsás Honda HR-V a 100 kilométer/órás sebességet 10,6 másodperc alatt éri el álló helyzetből, a legnagyobb sebessége 170 kilométer/óra lehet.

hrv_motor

A visszatöltés hatékonyságát a kormány mögötti fülekkel is vezérelhetjük, a bal oldalit magunk felé húzva erősebb lesz a visszatöltés intenzitása, a menetpedál elengedésével pedig határozott a lassulás. A vezető a váltókarral B, azaz erősebb visszatöltő sebesség fokozatot is választhat, ilyenkor egypedálos autóként vezethető a HR-V. Az elektromos és hibrid üzemmódok közötti átállást és a motor – áramtermelés miatti – indítását alig lehet észrevenni. Előzéskor, intenzív gázadásra csúnyán felbőg a motor, de ez tulajdonképpen jól is jön, bizsergeti a sofőr vérét, főleg azután, hogy a gázadásra meg is lódul az addig csak bóklászó kocsi.

Viszonylag sokat haladunk elektromos üzemmódban. Szemben a hagyományos, nagy belső súrlódású, bolygóműves nyomatékelosztókkal a fix áttételeket jóval kisebb ellenállás jellemzi, így sokkal visszafogottabb az energiafogyasztás elektromos üzemmódban. Próbáltam megmérni, hogy mennyit megy el egyhuzamban: 6-800 méter az átlagos villanyos hatótáv. De ezt szerencsére néhány perc elteltével újra tudja. Egyszer sikerült 2,4 kilométernyi villanyos üzemet kifacsarni belőle. Csak kicsit tartottam fel a forgalmat…

Alacsony fogyasztásának híre megelőzte, így nem volt kétségem afelől, hogy simán 5 liter/100 kilométer alatt tartható az étvágya még télies körülmények között is. Igazam lett, a közel 500 kilométeres tesztelés során 100 kilométerenként átlagosan 4,6 liter benzint nyelt be.

hrv7

Milyen vezetni?

A kormány közvetlen és pontos, a HR-V terhelésváltáskor stabil marad és számottevően fokozza a vezető magabiztosságát. A futómű is gyorsan reagál a sofőr manővereire. Mivel a korábbinál jobban eltolták a spirálrugókat a lengőkar és a csonkállvány találkozási pontjához viszonyítva, csökkent a lengéscsillapítókat érő oldalirányú terhelés, ilyen formán a lengéscsillapítók belső súrlódása is. Kis súrlódású gömbfejeket és optimalizált szilenteket építettek be. A hátsó felfüggesztés többlengőkaros, a folyadékkal töltött gumibakok fokozzák az úthiba-elnyelő képességet és kiszűrik az alacsony frekvenciájú rezgéseket. Az új hátsó szilentek érdekessége, hogy speciális peremet kaptak, így kisebb az oldalirányú elmozdulás. Azáltal, hogy biztosabbá vált a kerékfelfogatás, a szilentek kissé puhábbak lehettek, ami a kezelhetőségre és a menetkomfortra is jó hatással van.

hrv8

A biztos megállásról 293 milliméter átmérőjű, hűtött első és 282 milliméteres, tömör hátsó tárcsákra épülő erőteljes fékek gondoskodnak. Az elektronikus szabályozású fékrendszer az alábbi részegységeket foglalja magában: menetstabilizáló (VSA), vészfékasszisztens (BAS), hegymeneti asszisztens és automatikus fékerőtartás (ABH). A lejtmenet-szabályozó most először érhető el az európai HR-V-hez, bekapcsolásához legalább 3 kilométer/órával kell haladnia a kocsinak. Ez a technika nagyobb kontrollt és precízebb irányítást szavatol csúszós, meredek lejtőkön, így jelentősen fokozza a vezető magabiztosságát például a kocsibeállókon és a lejtős, havas utakon.

hrv4

A Honda HR-V vezetésbiztonsági eszközök széles skáláját sorakoztatja fel, hogy utasainak és a gyalogosoknak egyaránt a legmagasabb szintű védelmet nyújtsa. Az automatikus távolsági fényszóró minden modellváltozathoz alapáron jár, míg a keresztirányú forgalmat figyelő és a holttérfigyelő az Advance felszereltségi szinttől, a LED-es, aktív kanyarfényszóró pedig az Advance Style kivitelnél szériatartozék.

A Honda Sensing elnevezésű védelmi rendszer középpontjában új, megnövelt látószögű és felbontású képrögzítő áll, ez váltotta le a HR-V korábbi generációjának kameráját és szenzorrendszerét. Az egylencsés kamera teljesítményét fokozták, hatékonyabbá vált a környezet elemeinek felismerése, a képfeldolgozási folyamat alapját mesterséges intelligencia adja. A vészfékező rendszer képes azonosítani a motorkerékpárokat, egyszersmind enyhíteni egy esetleges karambol hatásait. A kamera összetettebb útburkolatokat, illetve burkolati jeleket is felismer, és sokkal pontosabban érzékeli az járműveket, illetve az fehér vonalakat, így gyorsabban ad gázt, ha a követett autó elhagyja a sávot vagy épp előzési manőverre van szükség. Azt is észreveszi például, ha a jármű – irányjelzés vagy jelzőtábla-utasítás nélkül – az út széle felé (pl. a padkához, fűhöz, murvához) vagy a másik sávhoz közelít, miként a szemből érkező járműveket is felismeri. Képes megbecsülni az útszakasz hosszanti dőlésszögét, ezáltal a sebességrögzítő pontosabban tartja a megadott tempót a lejtőkön, mint korábban. Az új kamera ködben is tiszta képet közvetít, s az is fontos, hogy felismerési hatótávolság hátrafelé 3-ról 25 méterre nőtt.

hrv2

 Mennyibe kerül?

A Honda eddig az olcsó autóiról volt híres, a HR-V alapára gazdag ellátmánnyal (távtartós tempomat, teljes vezetősegéd-csomag, navigációs rendszer, tolatókamera, vezeték nélküli mobiltükrözés, intelligens LED-fényszórók, kulcs nélküli nyitás és motorindítás) 10,4 millió forinttól indul, de Ukrajna orosz megszállása miatt elszabaduló forintárfolyam hamarosan még jobban drágítja. A tesztelt Advance felszereltségű (láblendítéssel is nyitható csomagtartó, LED-es ködlámpák, holttér- és keresztirányú forgalomra figyelő, fűthető kormány, kétzónás klíma, hat hangszórós hifi) autó listaára 11,5 millió forint. A szervizt hosszú hűségprogrammal hálálja meg a gyártó, a Honda 8 év/150 ezer kilométer garanciát ad.

Kép és szöveg: Biró Csongor

hrv13 hrv12