Végre egy jó hír Kínából

új autót, Kína, Kínában
Kínában éves szinten 0,9 százalékkal nőtt az új autók eladása idén januárban, miután az előző nyolc hónapban folyamatosan csökkent az értékesítés.

A kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) azt közölte, hogy Kínában 2,53 millió járművet értékesítettek januárban. Ezen belül az alternatív meghajtású NEV (new energy vehicles) autók eladása januárban éves összevetésben 135,8 százalékkal, 431 ezerre ugrott.    A NEV kategória foglalja magában a teljesen elektromos hajtás mellett a plug-in hibrid és a hidrogén üzemanyagcellás járműveket is. Ebből a kategóriából havi összevetésben ugyanakkor 18,6 százalékkal kevesebbet adtak el januárban, mint tavaly decemberben, ami azzal függ össze, hogy az állam az idei év elejétől 30 százalékkal csökkentette a NEV járművek vásárlásához nyújtott támogatást.

Kínában tavaly először nőttek az autóeladások 2017 óta, elsősorban az elektromos autók iránti jelentős keresletnövekedés hatására. Az ázsiai országban tavaly 26,28 millió új autót adtak el, 3,8 százalékkal többet a 2020. évinél, a NEV autókból tavaly 3,52 millió kelt el, 157,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.    A CAAM azzal számol, hogy az idén 27,5 millió új autót értékesítenek Kínában, ezen belül 5 millió NEV autót.