Még mindig ez a legolcsóbb terepjáró

Dacia Duster teszt

Dacia Duster
Megújult, de nem felejtette el a gyökereit a Kárpátok géniusza, a sok tekintetben verhetetlen Dacia Duster. Dízelmotorral, kézi váltóval, összkerékhajtással és csúcsfelszereltséggel tettük próbára a Magyar Év Autója 2022 díjra jelölt autót.

A Sandero és a Logan után 2021-ben megújult a márka zászlóshajója, a Magyar Év Autója 2022 díjra jelölt Dacia Duster. Új lámpákat, új felniket, ugyanolyan kemény műanyag kárpitokat, automatikus váltót (csak benzinmotorral) és gázhajtást is kapott. A nemzetközi és a hazai bemutatót követően rendes tesztre is elkértem. Dízelmotorral.

duster5

Hogy néz ki?

Látványos változást nem hozott a tavaly nyári ráncigazítás, feltűnő az ipszilont mintázó első és a hátsó LED-es fénycsík (a tompított lámpa LED-es, a távolsági halogén), az utastér csinosabb lett, bár a kopogós műanyagok a régiek. Új a nyolchüvelykes érintőképernyős szórakoztató, információs és navigációs rendszer, amelyen immár vezeték nélkül is fut a CarPlay (a teszt alatt vezetékkel használtam, megbízhatóan működött), vagy az Android Auto. Megújultak az üléskárpitok, kényelmesebbek az első fejtámlák, a középkonzol közel 1,1 liternyi extra tárolóhellyel és csúsztatható könyöklővel lett gazdagabb. Gondoltak a hátsó utasokra is, két USB-csatlakozón (C típusúak) keresztül tölthetők ott is a telefonok, tabletek. A kényelmi extrák között találunk automatikus nyitást adó Dacia kártyát. A sebességtartó automatika kapcsológombja immár a kormányra került. Új színek és új felnik is kerültek a kínálatba, utóbbiból 17 hüvelykes a legnagyobb.

duster9

A Dacia Duster (Blue dCi 115 4×4) hossza 4,341 méter, szélessége 1,804 méter, magassága 1,682 méter, tengelytávja 2,676 méter. Mindenes a Dacia Duster, mert mindenre jó. Ha akarom családi autó, ha akarom cégautó, ha akarom rendőrautó, ha akarom terepjáró, ha akarom trágyahordó. Praktikus a Duster, az előre dönthető jobb első üléstámlának köszönhetően 2,7 méter hosszú tárgyakat is szállíthatunk benne, öt személynek is elég a hely benne (a sorok között bevallom, hogy az ünnepi időszakban hatan is utaztunk benne…), a csomagtartó dízelmotorral és összkerékhajtással 411 literes), de akár a 3,5-szörösére (1444 liter) bővíthető a síkba dönthető hátsó ülésekkel.

duster4

Hogy megy?

A négyhengeres, korábban jól bevált ezerötös dízelmotor 114 lóerős, legnagyobb nyomatéka 260 Nm. Álló helyzetből 100 kilométer/órára 10,2 másodperc alatt gyorsítja fel a Dustert, a végsebessége 175 kilométer/óra. Autópályán hangos a menet- és szélzaj, szerencsére a dobozhangú rádiós egységből ordító Tomás Enrique Araya Díaz elnyomja.

duster3

Milyen vezetni?

Sok kompromisszumot kell hozni egy Duster vásárlásakor, de ha olcsón akarunk egy strapabíró és modern szabadidő-autót, akkor ez a Dacia megkerülhetetlen. Vannak hibái: az összeszerelés és a felhasznált anyagok minősége az európai autóipar jelenlegi alsó szintjét képviseli, ahogy a kényelme is. Vagy inkább nevezzük nevén: a kényelmes helyett használjuk a kényelmetlen jelzőt. Hosszabb távon, például egy Budapest-Noszvaj-Budapest útvonalon kelések alakulnak a derekunkon, a hátunkon és a fenekünkön. Ha fázunk (beüléskor bizony fáztam benne télen, örökkévalóságig tart, amíg a dízelmotor felől megérkezik és nem illan ki a meleg), ülésfűtést is kapcsolhatunk. Ugyanabban érdemes rögtön tárcsázni a 112-őt, mert annyira heves, hogy felgyullad az ülés alattunk perceken belül. De legalább melegít. A hő- és zajkomfort gyatra, a futómű is lehetne finomabb közúton (terepen viszont kiválóan csillapít), a kormánymű és a sebességváltó minősége messze elmarad a versenytársaktól. Persze, az ára is… Fogyasztásban újra az élre ugrik: eszméletlenül takarékos, 5 liter környékén simán el lehet járni vele még télen is (1151 kilométeren át teszteltem, plusz korábban, novemberben, ugyanezzel az autóval megjártam Noszvajt is teli gázzal, 6,7 literes átlaggal, autópályán). A motor képességei szerények a 114 lóerő nagyon kevés manapság, a 260 Nm nyomaték sem túl combos, ugyanakkor szerethető autó és szerintem jól néz ki.

duster2

A Dacia Duster nem egy kanyarvadász, sután veszi a kanyarokat, pontatlan az elektronikusan túlszervózott kormányzás. A hatfokozatú váltó recsegős, nehezen találja meg az útját, elindulásnál egyesben ugrik egyet az autó, inkább a kettes fokozat javasolt, ha nem akarunk feltűnést kelteni. Futóműve elöl MacPherson, hátul többlengőkaros, pszeudo-MacPherson (csak a 4×4-es változatokban). Gyors kanyarokban az elsőkerekesek alulkormányzottságát a hátsó hajtás korrigálja. A fékek nem túl harapósak, hátul még mindig elavult dobfékek (átmérőjük 9 hüvelyk) lassítanak.

duster1

Lehet sár, homok vagy hó (csak a Mátrában találkoztam vele, de ott volt dögivel), terepre bátran mehetünk az üresen 14,5 mázsás összkerekes változattal, a kocsi szabad hasmagassága 21,4 centi, első terepszöge 30 fok, a hátsó 33 fok, átlépő szöge 21 fok, gázlómélysége 350 milliméter. Fordulókörének átmérője 10,72 méter.

duster_fogyasztas

Mennyibe kerül?

Az európai piacra továbbra is a Pitesti melletti Mioveni-ben gyártott Duster európai töréstesztje nem frissült és nem lett jobb, de biztató, hogy az összes Duster esetén alapáras a hat légzsák és a visszagurulásgátlós ESP, a védelmi extrák sora pedig holttérfigyelővel bővült. A legolcsóbb változata (90 lóerővel) 4,849 millió forintért hazavihető, a kedvező fenntartású, 100 lovas gázos (szinte féláron tankolható) 5,029 millió forintért vihető, a legolcsóbb négyhengeres motorú benzines (130 lóerővel) 5,899 millió forint, a dízel elsőkerék-meghajtással pedig 5,749 millió forintért vezethető ki a szalonból. A tesztelt dízel csúcsmodell alapára 6,599 millió forint, összkerékhajtással 7,199 millió forint. Renault Credit finanszírozással a garancia ötéves, vagy százezer kilométerig tart.

Kép és szöveg: Biró Csongor

duster12 duster11 duster10duster8

7 Comments on Még mindig ez a legolcsóbb terepjáró

  1. Nem tudom milyen lehet a faszi testtartása, de én a 6 éves Dusteremmel korábban egyvégtében levezettem a svájci Sierrbe 1350 kilométert és még a mitesszerem sem durrant ki a popsimon. Az új típus pedig állítólag még kényelmesebb is…

  2. A lènyeg, ne 8 10 èves felső-közèp, felső kategóriás autóból ülj át! Az autó teljesen vállalható, fiatalos design, igaz hogy vannak olcsó, olcsó hatású megoldások! 1,6b van, nem egy gyorsasági versenyt kell megnyerni vele, el kell jutni A-B be, emelkedőn ne akarj gyorsulni, egyenesben 5.ben se 🙂 Kènyelmes be ki szállás, nagy csomagtartó! Kopogós műanyag igen, de nem a burkolatot kell egèsz úton simogatni, ott van nem nyiszog, amúgy minden kèzreáll! Kissè sèrülèkeny kialakítások, vigyázni kell mindenre! Tolatás előtt jól feltèrkèpezni hova, mikèpp akarsz betolatni, mert elveszel, sehova nem fogsz odalátni

  3. Mi ez a sok szar amit itt összehordasz?
    Nézz már meg egy youtube videot erről az autórol… fizettek érte hogy igy letedd??
    Messze nem olyan rossz ahogy azt leirtad

Comments are closed.