Egymillió Fordot gyártottak a románok

Ford Puma
A Ford krajovai üzemében 2021 végén elkészült az egymilliomodik autó: egy Puma ST-Line modell Desert Island Blue fényezéssel, amelyet 155 lóerős hibrid hajtás működtet.

A Ford 12 évvel azt követően érte el ezt a mérföldkövet, hogy 2009-ben legördült az első jármű a romániai üzem szerelőszalagjáról. Kezdetben a Transit Connect kompakt áruszállító termelése folyt itt, majd gyártásba került az innovatív B-Max és az EcoSport, 2019-ben pedig megjelent a palettán a Puma is.

A Ford tavalyelőtt jelentette be, hogy 300 millió dolláros beruházással készíti elő egy új haszongépjármű 2023-as gyártását a krajovai üzemben, amelynek tisztán elektromos hajtású változata 2024-ben mutatkozik be; ez lesz a román autóipar legelső, nagy sorozatban gyártott, tisztán elektromos hajtású járműve.

Ezzel a beruházással közel 2 milliárd dollárra nő az az összeg, amit a Ford 2008, vagyis a krajovai üzem megvásárlása óta befektetett a romániai autógyártásba, Több mint 600 robotot állítottak munkába, javítva ezzel a karosszériaüzem, a présüzem, a fényezőüzem, a belső burkolást végző részleg és a futómű beszerelését végző részleg működésének hatékonyságát és minőségét. A Ford jármű- és motorgyártását mintegy 6000 dolgozó segíti Romániában.

1 Comment on Egymillió Fordot gyártottak a románok

  1. Ez most komoly??? Itt minden idióta által írt cikket kontroll nélkül közzétesznek??? Kizárt, hogy egy millió Pumát állítottak volna elő! (2021. első félévében Európában nyolcvanegynéhányezer Pumát adtak el.)— Az, hogy az egymilliomodik autó egy Ford Puma volt, pedig nem azt jelenti, ami a címben szerepel. (Vagy van akinek igen????????????? Valaki súlyos fogalmazási zavarban szenved!)

Comments are closed.