Sakkban tartják az európai autóipart

Az európai autóipar túlságosan függővé vált külső alkatrész-beszállítóitól, elsősorban az ázsiai félvezető és akkumulátorcella-gyártó vállalatoktól – mondta a Bosch távozó elnöke a német Frankfurter Allgemeine Zeitung lapnak adott interjúban.

A járműelektronikai áramkörök és az akkumulátorcellák az autóipar legfontosabb részegységeivé léptek elő az elektromos mobilitás és az önvezető járművek korában. Az európai autógyárak pedig eközben ázsiai beszállítóktól váltak függővé, mert a belföldi autóipar nem reagált időben a változásra, és így nem épült ki gyártókapacitás földrajzi közelségben.

“Túlságosan függővé váltunk más régióktól és ezen mindenképpen változtatni kell” – jelentette ki az interjúban Franz Fehrenbach, a Bosch felügyelőbizottságának év végén a posztjáról távozó elnöke. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez nem a politika hibája, hanem üzemgazdasági szempontok, a beszállítói lánc költségeinek az optimalizálása miatt alakult így. “Az autóipar előtt azonban már megfogalmazódik a kérdés, hogy milyen módon tervezi biztosítani magának az alapanyag-ellátást, különösen az akkumulátorcellák esetében” – mondta.

A német autógyárak már megtették az első lépéseket az ellenőrzés visszaszerzésére alkatrészellátásuk felett. A Volkswagen-konszern hat akkumulátorgyárat tervez építeni partnerekkel együttműködésben szerte Európában 2030-ig. Az Európai Unió pedig támogatási programot indított félvezető gyártóknak európai telephely létesítéséhez.     A Bosch, a világ legnagyobb autóipari beszállítója Németországban helyezett üzembe az idén egy félvezető áramkör gyártó üzemet egymilliárd eurós, a cég történetében a legnagyobb beruházással.