2020-ban 38,1 millió eurót fektetett a Suzuki az esztergomi gyárba

Magyar Suzuki
Szövőgyárból indult és ma már a világ egyik vezető autó-, hajómotor és motorkerékpár gyártó nagyvállalata a Suzuki, amely tudatos innovatív vállalatként működik. Az anyavállalat irányelvei mentén a Magyar Suzuki esztergomi gyárában a kutatási és fejlesztési programok 2009 óta egyre szervezettebben valósulnak meg, amihez elsősorban saját forrásokat használnak, de igénybe vesznek állami, illetve európai uniós támogatási formákat is.

A Magyar Suzukinál tudatosan és szervezetbe ágyazottan jelennek meg a K+F (kutatási- fejlesztési) folyamatok. Az anyavállalat határozza meg a fejlesztési irányokat, de a megvalósításban a Magyar Suzuki már együtt dolgozik a beszállítókkal, kutatóhelyekkel és egyetemekkel is. A termékek fejlesztését és az innováció motorját mindig a fogyasztói igények, illetve az iparági kihívások, a szabályozási környezet szabják meg.

A környezetvédelem áll az innovációk középpontjában

A megvalósuló modell-, gyártástechnológiai, illetve a visszacsatoló fejlesztéseknél nagyon fontos cél a környezetvédelmi szempontoknak való megfelelés. Az európai uniós károsanyag-kibocsátási szabályozásokra reagálva 2019. decemberében az esztergomi gyárban megkezdték a Vitara és az SX4 S-CROSS modellek hibrid változatainak sorozatgyártását az EU piacai számára. 2020-ban a gyártás 65%-a már hibrid technológiával készült.

Suzuki_imge_1

„Vállalatunk számára kihívás, hogy hibrid járműveinket olyan fogyasztói áron kínáljuk és olyan előállítási költségen tudjuk gyártani, amely minél szélesebb fogyasztói réteg számára teszi elérhetővé az új autó vásárlást. Éppen ezért folyamatosan dolgozunk a működési költségeink csökkentésén. A digitalizáció és az okos gyártásra történő áttérés részmegoldást jelenthet erre a kihívásra” – fogalmazott Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető.

A hibrid autógyártás bevezetése a költségoldal mellett gyártástechnológiai szempontból is kihívást jelentett, hiszen olyan új technológiákat vezettek be, amelyekkel eddig még nem dolgoztak az esztergomi gyárban. Meglátásuk szerint a hibrid modelleket a következő tíz évben még igényli a piac, ugyanakkor az elektrifikációé a jövő, így a japán anyavállalat 2030-tól tervezi a tisztán elektromos modellek nagyobb arányú kínálatát termékpalettájában. A Suzuki-csoport elkötelezett a zöldebb jövő mellett: 2050-re szeretné elérni a karbonsemlegességet az összes üzemegysége, és minden saját gyártású terméke esetében világszinten. A Magyar Suzuki elsősorban saját forrásokból valósítja meg a fejlesztéseit, de lehetőség szerint igénybe vesz állami, illetve Európai Uniótól érkező támogatási formákat is.

Konzorciumi együttműködésben valósult meg a legújabb K+F projekt

Végéhez közelít az az ötéves K+F+I projekt, amely a Magyar Suzuki Zrt. vezetésével, konzorciumi együttműködésben valósult meg az esztergomi autógyár, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a PEMÜ Műanyagipari Zrt., valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem részvételével. Ennek keretében az esztergomi vállalat továbbfejlesztette gyártási és logisztikai rendszerét, és minden eddiginél korszerűbb, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő prototípust fejlesztett a projekt keretében létrejött innovatív beszállítói hálózat közreműködésével. Mindez az Európai Unió által támogatott GINOP-2.2.1-15-2016-00015 kódszámú pályázati projekt megvalósításával, a Széchenyi 2020 program keretében, 2 milliárd 584 millió Ft vissza nem térítendő támogatás felhasználásával valósult meg.

„A Magyar Suzuki a prototípusok előállítása mellett több száz egyedi fejlesztésű alkatrész gyártására és tesztelésére is koncentrált. Korszerű, versenyképes prototípust állítottunk elő, amelynek súlya kicsi, fogyasztása és környezetterhelése csekély, karbantartási és javítási igénye minimális, széles körű kényelmi és egyéb szolgáltatásokat nyújt, a benne felhasznált anyagok 95 százaléka pedig újrahasznosítható. A program emellett kiterjedt a termelésben alkalmazott több száz hegesztőrobotra: ezeket hálózatba kapcsoltuk, így optimalizálható a hegesztési pontsorrend. A kutatómunkának köszönhetően bevezethettük a lézerhegesztési technológiát, illetve fejlesztettük az alkatrészgyártásában alkalmazott költségtakarékos polimerek összetételét. A belső anyagellátási folyamatok digitalizációjával lehetővé vált a gyáron belüli logisztikai folyamatok javítása is” – foglalta össze a konzorciumi együttműködést Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes.

A GINOP-projekt részeként a Magyar Suzuki benyújtotta egyik mérnökének fejlesztését is mintaoltalmi bejelentésként a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához. Ez a Magyar Suzuki első önálló szabadalma.

A vállalat egyébként is eltökélt a digitalizáció, a gyármodernizáció fejlesztésében és nagy lehetőséget lát az automatizációban. A GINOP pályázat jóvoltából jelentős lépést tett az „okos gyár – okos gyártás” irányába. Esztergomban ma már 770 robot segíti a fenntartható, stabil és biztonságos termelést, lefedve a teljes termelési folyamatot. A vállalat egyes területeken kollaboratív robotokat is alkalmaz, ami lehetővé teszi a gép és az ember gördülékeny együttműködését, közös munkavégzését.

Generációváltás zajlik az autóiparban

A Magyar Suzukinál úgy látják, generációváltás és technológiai átalakulás zajlik az autóiparban, s ehhez már nem nagyszámú, hanem egyre képzettebb minőségi munkaerőre van szükség. A vállalaton belül és kívül különös figyelmet fordítanak a képzésre és fejlesztésre, ezért idén a mérnököknek Suzuki specifikus innovációs oktatási anyagot dolgoztak ki annak érdekében, hogy a fejlesztési feladataikban felismerjék az innovációs tartalmat.

Az elsősorban gyártástechnológiai és gyárfejlesztési ötletek és javaslatok a mérnököktől érkeznek. Tavaly 120 bevizsgált projektből 30-nál volt kimutatható K+F tartalom, ezek közül hat kiválasztott projektet nyújtott be a Magyar Suzuki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához minősítési eljárásra.

Hazai beszállítóik közül negyven magyar tulajdonban lévő vállalatnál 2015 óta többször tartottak innovációval kapcsolatos oktatást. Elsődleges céljuk a meglévő beszállítók megtartása és fejlesztése, de nyitottan állnak a magyar beszállítói kör további bővítéséhez is

A Suzuki Motor Corporation, a Magyar Suzuki Zrt. 30 éves megalakulása óta 538 milliárd forintot, azaz a beruházások idején érvényes árfolyamokon számolva 1,9 milliárd euró értékű beruházást hajtott végre 2020-ig Magyarországon, míg 2020-ban  a beruházások értéke 38,1 millió euró volt.

(x)