Megnyílt az autóipari szakkiállítás

Az idén a magyar gazdaság növekedése elérheti a 6,8-7,0 százalékot a kormány becslései alapján, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap viszont 7,0-7,5 százalékos GDP-bővülésre számít Magyarországon – mondta az innovációs és technológiai miniszter az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján Budapesten.

Palkovics László hozzátette, a magyar gazdaság nagyjából visszaállt a rendes kerékvágásba, hiszen a foglalkoztatás számai elérték, sőt meg is haladták a vírus előtti szintet.    A miniszter arról is beszámolt, hogy az autóiparban folytatódik az útkeresés, míg korábban a fejlődés az elektromos autózás irányába mutatott, jelenleg a szintetikus üzemanyagok felé fordult az érdeklődés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azon dolgozik, hogy Magyarország pozicionálni tudja magát ezen a területen – mondta a tárcavezető.

Palkovics László mindezek mellett a hidrogén felhasználására és a kormány által elfogadott hidrogénstratégiára is felhívta a figyelmet. A miniszter szerint a hidrogén felhasználása azért fontos, mert az atomenergiát, és a megújuló energiát (napenergia) is nehezen tudják más formában tárolni, a problémára viszont a hidrogén köztes energiatárolóként megoldást jelenthet.

Szilvási Krisztina, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy az idén 9. alkalommal rendezik meg az Automotive Hungary szakkiállítást, amely most hibrid formában várja az érdeklődőket: a hagyományos kiállításhoz ezúttal a virtuális térben is csatlakozhattak a kiállítók, így a látogatók a virtuális pavilonokban is találkozhatnak az autógyártók és beszállítók képviselőivel.

A Hungexpo Zrt. közleménye szerint november 16-tól november 18-ig várják az érdeklődőket a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban a kiállításra, ahol csaknem 100 kiállító mutatkozik be.

 

1 Comment on Megnyílt az autóipari szakkiállítás

Comments are closed.