„Az én munkám akkor ér véget, amikor az elégedett ügyfeleink újra Continental abroncsot választanak”

Continental
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyesült Államokig a világ 58 országában próbálhatják ki tudásukat. A német technológiai cég – amely idén ünnepli 150 éves évfordulóját – 193  000 munkatársa a lehető legkorszerűbb technológiákkal és eszközökkel végzi a munkáját, a gyártásból kikerülő termékek, illetve a fejlesztési területen elkészülő szoftverek és szolgáltatások pedig a Continentalnál tetten érhető folyamatos innovációról tanúskodnak. Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal. Kátai Alexandra regionális értékesítés támogató specialistaként dolgozik a budaörsi Continentalnál.

Mit szeret leginkább a munkájában?

A Continentalnál 2017-ben kezdtem el dolgozni. Egy átlagos munkanapomat általában a teendőim áttekintésével indítom, amiket aztán priorizálok, felkészülök azokra a szinkronizációs meetingekre, projektekre, amiken a kollégáimmal együtt dolgozom. A nap további része pedig abból áll, hogy az egyéni feladataimnak teszek eleget, amik alapvetően a döntéselőkészítést szolgálják különböző kimutatásokkal, elemzésekkel.A családom szerint meglehetősen racionális vagyok, és szeretek a lényegi dolgokra koncentrálni, ami a munkámban kifejezetten előny. Az álmodozást meghagyom azoknak a kollégáimnak, akiknek ez sokkal jobban megy. Éppen ebben a komplexitásban rejlik a Continental sikere, hogy sokan dolgozunk együtt, különféle területeken, sokféle látásmóddal.

 Miért jó egy nemzetközi vállalatnál dolgozni?

A Continental valódi előnyöket és lehetőségeket kínál számunkra, mert nem csak hazai, de nemzetközi szintű ismeretekre is szert tehetünk. A nemzetközi kollégákkal is megoszthatjuk a tapasztalatainkat, illetve, ha elakadásunk van ők is szívesen segítenek. Ez egy nem mindennapi csapat, és egy nem mindennapi lehetőség.

 Mi jelenti a legnagyobb motivációt a munkája során?

Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan vállalatnál dolgozom, amely azért küzd nap mint nap, hogy kevesebb baleset történjen az utakon. Ebben a gumiabroncsoknak kiemelt jelentőségük van, hiszen ez jelenti az egyetlen kapcsolatot a gépjármű és az útfelület között. Úgy gondolom, hogy a munkámmal erősen hozzájárulok ahhoz, hogy a prémium abroncsok által nyújtott minőség, és ezáltal a magasabb fokú közlekedésbiztonság minél több emberhez eljuthasson.

Ajánlaná ismerőseinek a Continentalt, mint munkahelyet?

Mindenképpen, ugyanis amikor a Continentalt választottam munkahelyként, azt gondoltam, hogy sokat tudok róla, de valójában már az első időszakban meglepetés volt a valóban rugalmas munkaidő, a családias környezet, a versenyképes juttatási csomag. A mindennapokban pedig újra és újra lenyűgöznek a kollégáim támogató hozzáállásukkal, a csapatépítők a fergeteges hangulattal, a tréningek pedig a mély és összetett tudásanyagukkal.

(x)