Raktárbázist építenek Vácott a kínaiak

A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg.

A 27 milliárd forintos fejlesztés az évtized legnagyobb beruházása a városban. A 14 ezer négyzetméter alapterületű okosraktárban összesen 700 robot és 150 méternyi szállítószalag segíti majd az óránként akár 45-55 ezer tétel kezelését.    Várhatóan 110 új álláshely jön létre, amelynek 40-50 százalékára tartósan munkanélküli, 10-15 százalékára megváltozott munkaképességű embereket, 15-20 százalékára magasan képzett munkaerőt várnak.

A beruházók már a csarnok tervezése során be kívánják vonni a folyamatba a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet és az Óbudai Egyetemet, az elkészült okosraktár vegyes felhasználású K+F laborját pedig mindkét egyetem használhatja majd. A beruházó emellett saját ösztöndíj alapítását is tervezi, a magyar hallgatók a Kínai Népköztársaságban mélyíthetik el raktárlogisztikai tudásukat. A beruházás energetikai szempontból is korszerű lesz – folytatta -, energiaigényeiket napelemekkel és földhővel oldják meg.

Az okosraktár mellett két másik komplexum is épül a területen: egy 15 ezer négyzetméter alapterületű raktár akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok számára, illetve egy 5,5 ezer négyzetméter alapterületű, vizsgálókesztyű-alapanyag és egyéb egészségügyi termékek tárolására szolgáló – állandó hőmérsékletű – raktár.

1 Comment on Raktárbázist építenek Vácott a kínaiak

Comments are closed.