Hamarosan indul a fémipari képzés Békéscsabán

fémipari képzés, magyar ipar
Szeptemberben befejezik a közel 2,2 milliárd forintból létrejövő fémipari képzőközpont építését Békéscsabán, a hónap közepén indul a képzés is – tájékoztatott a központnak helyet adó szakiskola igazgatója.

Kiss Mihály, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma vezetője elmondta: a kivitelező Tömb 2002 Kft. “már az utolsó simításokat végzi”, a bútorok és számítógépek egy része már megérkezett, a mérő eszközök (köztük a legkorszerűbb, öttengelyes CNC-marógépek) egy részét is tudnák már szállítani. A beruházást december végéig kell lezárni, addig kell beüzemelni és letesztelni a gépeket is – közölte.     Emlékeztetett, hogy a hazai forrásból biztosított közel 2,2 milliárd forintot fele-fele arányban fordítják építészeti munkálatokra és eszközbeszerzésre.  Hozzátette, május 10-én indítottak már két képzést: gépész CNC-forgácsoló, valamint gépésztechnikus-képzést, mindkettőre közel húszan jelentkeztek, ám nagy a lemorzsolódás. Előbbin öten, utóbbin 12-en maradtak.

A központ létrehozásának szükségességét kifejezetten a Gyulára települő Airbus-beruházás vetette fel, a várhatóan jövő tavasztól működő cég számára itt képzik majd a szakembereket. A képzésen résztvevők között már tartott meghallgatást az Airbus – árulta el Kiss Mihály.    Szeptember 14-én folytatódik a képzés további 10-20 új jelentkezővel. Azok, akiknek már volt előképzettségük – jellemzően gépésztechnikusok – jövő júniusban végeznek; a többieknek összesen 2 éves a képzés – közölte Kiss Mihály.

A képzőközpontban egyszerre körülbelül 150-200 tanuló képzése folytatható, a Trefort iskola mellett a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium gépészhallgatói is itt készülnek majd fel; emellett kiemelten építenek a Békés megyei cégekre, amelyek 2-3 hónapos kurzusok során saját munkavállalóik számára indíthatnak tanfolyamokat.

A fémipari képzés központja – a korábban kiadott tájékoztatás szerint –  a térség legmodernebb méréstechnikai és anyagvizsgáló laboratóriuma, automatizációs és szimulációs kabinet várja majd a diákokat. A központban gépi és CNC-forgácsoló, gépésztechnikus, gépgyártás-technológiai technikus, CNC-programozó, CADCAM-informatikus, ipari informatikai technikus, automatizálási technikus, galvanizáló és felületkezelési szakmák és a hozzájuk kapcsolódó képzések oktatása folyik majd.